Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A panel olyan, mint az édesburgonya főzelék

A hatvanas-hetvenes években a vasárnapi pörköltet egyre több családban felváltotta a rántott hús.A magyarázat egyszerű: futotta rá a büdzséből. A szokás mind a maig tartja magát. A panelok mikrokonyhái vasárnap délelőtt csak zubognak a húsklopfolótól. A lépcsőházakat elárasztja a forró olajban sült prézli illata, majd mindenki megpróbálja betetriszezni magát az asztalnak nevezett ablak alatti pulthoz. Aztán jön a reménykedés, hogy a legbelül ülőnek nem kell hirtelen felállnia, és nyugodtan, békében elfogyasztjuk a jól megérdemelt rántott husikáját. Az idill majdnem tökéletes, mert közben félfüllel hallgatjuk, hogy az alsó szomszéd néni ezerrel bömbölteti a Kossuth rádiót, és a felső szomszédéknál éppen nagy szappanoperaszerű dráma van.

Ilyenkor a hétfő egy felüdülés. Az emberek kiszállingóznak az épületből, csak a kismamák és a nyugdíjasok maradnak a falanszterszerű épületben. Jah, meg a részeges házmesternő, aki már megtette a reggeli etapot fehér frottír zokniban, körömcipőben, valamint a hozzá stílusban tökéletesen passzoló susogós mellényzsebben rejtett sörrel.

De valahogy ennek a természetellenesen sűrűnek életformának is van egy kis bája, hiszen a vékony falaknak és a pici, szűk liftnek köszönhetően több tapasztalatra tehet az embert szert, mintha néprajzosként a gyalog járná a vidéket. A fíling talán egy kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vasárnapi rántott hús után hétfőn édesburgonya-főzelék kerül az asztalra. Ami egy kicsit édes, kicsit savanykás, de mégis felüdít plusz sokat segít abban, hogy az ember a sötét BMW-vel furikázókhoz képest két lábbal maradjon a földön.

főzelék édesburgonya tejmentes gluténmentes
Felüdülés ennyi zöldség a vasárnapi rántott hús után.

Édesburgonya főzelék (recept két főre)

  • két darab nagyobb édesburgonya
  • egy közepes fej vöröshagyma
  • fél szál póréhagyma
  • harminc gramm kókuszzsír
  • egy evőkanál kölesliszt
  • két deci rizstejszín ( lehet sima is annak, aki nem paleós, vagy tejérzékeny,
  • öt-hat darab egész babérlevél
  • egy evőkanál nyírfacukor
  • egy teáskanál szerecsendió
  • egy teáskanál fehér borecet
  • ízlés szerint só, bors
  • egy marék tökmag, napraforgómag vagy bármilyen magkeverék

A kókuszzsíron egy kanál kölesliszttel rántást készítünk. Felöntjük egy deci vízzel, majd beledobjuk az összevágott vöröshagymát és pórét. Beleszórjuk az édesburgonya-karikákat, és felöntjük annyi vízzel, hogy az egészet ellepje. A babérleveleket is beletesszük, majd fedő alatt rotyogatjuk tíz percig. Ezután belecsurgatjuk a rizstejszínt. Hogy egy hangyányit érdekesebb legyen az íze, a nyírfacukorral, a szerecsendióval és a borecettel megbolondítjuk. A végén az aktuális lelkivilágunk szerint sózzuk, borsozzuk.  A tányérba még szórhatunk egy bármilyen magkeveréket (például tökmagot, szotyit stb.), meg egy kis grátisz nyers pórét, hogy a különböző textúrák még jobban tudjanak érvényesülni.

Tovább

Házi kókusztej kétszáz forintból

A növényi tejek -legyen az kókusz, mandula, dió vagy rizs- a boltban mind pofátlanul drágák. Egy liter jobb esetben öt-hatszáz forintba kerül, de egyes vitaminokkal meg ásványi anyagokkal dúsított változatokért hét-nyolcszáz forintot is elkérhetnek. Jó, szép színes a csomagolás, meg valamiből a gyártónak meg a kereskedőnek is meg kell élnie. Értem én. De, aki teszem fel tejfehérje-érzékeny, az mit csinál? Főleg ha átlag magyar bérből próbál gazdálkodni! Nem túl sok a betegség miatt járó plusz anyagi juttatás. És a boltban nem mondhatja: Tessék kérem itt a pénz fele. Tudja, én kazeinérzékeny vagyok, és nekem a négyszer-ötször drágábbat kell napi szinten megvennem, ha nem akarom, hogy a bélbolyhaim teljesen tropára menjenek! Okosban kell megoldani! Erre egy opció a házi kókusztej, amit nemcsak az érzékenyek, a paleósok, és a vegánok próbálhatnak ki, hanem a raffaellomániások és a kis gasztrokalandorok is például shake-alapnak. Csak egy vízforraló, egy sűrű levesszűrő és két perc munka kell hozzá.

növényi tej olcsó tejmentes gluténmentes paleo vegán
Ha jó minőségű kókuszreszelékből készítjük, másnap a tej tetején kis kókuszzsír darabkák képződnek.

Házi kókusztej (nagyjából fél literhez)

  • 100 gramm kókusz reszelék
  • négy deci víz
  • két evőkanál nyírfacukor

Felforraljuk a vizet. A kókuszreszeléket beletesszük egy kancsóba, tálba kinek mi van éppen kéznél. Leöntjük a forró vízzel. Lefedjük egy fedővel, folpackkal vagy bármilyen tetővel. Hagyjuk állni két órát, majd az egészet leturmixoljuk. A végeredményt egy sűrű levesszűrőn átszűrjük. Beletesszük a nyírfacukrot és máris önthetjük a kávéba, kakaóba, shake-be vagy bármibe.

A házi kókusztej sokkal krémesebb, lágyabb a boltinál. Hűtőben három-négy napig is eláll. A diótejhez képest fő előnye, hogy nem kell az alapot például pucolgatni, meg durvára összetörni, így értékes tíz perceket takaríthatunk meg. Jah, és az egész mindenestül (egy literre számolva) kábé kétszáz forintba kerül.

Tovább

Így süsd tökéletesre a libát fél óra alatt!

Idén úgy döntöttünk, mártonozunk. Már el is képzeltem a tányéron az ég felé meredező combokat. Ekkor még nem gondoltam, hogy novemberben ekkora kihívás libacombot venni. Lehet csak én voltam a naiv, hogy az idő szűke miatt nem a piacra mentem, hanem csak a közeli majdnem nagykerbe, mert azt mondták az ismerőseink, ott tuti lehet kapni.

Az üzletben persze az összes combot felvásárolták - gondolom én - a vendéglátósok. Nekünk, házi konyhatündéreknek csak a „maradék” jutott. Az egész libával nem akartam vacakolni, főleg hogy majdnem egy ötezret kértek egy-egy szép példányért. Némi merengés után végülis betettem két mellet a kosaramba. Azt helló. Végülis liba, nem? Nem kötelező mindig combot enni!

Hazáig töprengtem az ízesítésen, de arra jutottam, hogy a libamell önmagában, minimális fűszerezéssel is pazar. A kevesebb néha több. Felesleges túlbonyolítani a történetet. Ehhez azonban egy apróságra van szükség: a mellet tökéletesre kell sütni. Szerintem ez a hétköznapi életben azt jelenti, a hús kérge ropogjon, belül pedig maradjon rózsaszínű és szaftos. A receptben alkalmazott technikával bárki fél óra alatt elérheti ezt az állagot.

A sütőrácson húsz perc alatt a liba rozéra sül. Fotó: Kiss László

Kakukkfüves libamell (recept két főre)

  • két szelet libamell
  • négy-öt szál friss kakukkfű (vagy egy kávéskanál az őrölt változatból)
  • egy csipet só
  • egy csipet bors

Előmelegítjük a sütőt 180 fokra, légkeveréses fokozatra. A szeleteket jó alaposan megmossuk. Eltávolítjuk a véletlenül rajt maradt tolldarabkákat és társaikat. Sózzuk, borsozzuk és megszórjuk őket egy kávéskanálnyi kakukkfűvel. Egy éles késsel először vízszintes, majd függőleges vonalakat vágunk a mellen lévő hájba, hogy a zsírja kellőképp ki tudjon sülni.

Először serpenyőben kell mindkét oldalát pirosra sütni. Fotó: Kiss László

A serpenyőt szárazon előmelegítjük, majd a libákat hájas oldallal lefelé elkezdjük pirítani. Egy fél deci vizet lehet alá tenni, nehogy megégjen az elején a hús alja. Nagyjából két-három perc alatt mindegyik oldal szép pirosas-lilás kérget kap, és már tehetjük őket sütőbe.

A kacsához hasonlóan ebben az esetben is célszerű a tepsi helyett a rácsot használni, mert a hús sokkal könnyebben megpuhul. Innentől kezdve a libamell nagyjából húsz perc alatt szép rozéra sül. (Aki teljesen szeretné átsütni, az még hagyja plusz tíz percet a sütőben.) Ehhez libához a szokásos hagymás törtkrumpli és a párolt káposztán túl remekül illik például a fehérrépapüré és a lilakáposztakrém.

Belül omlós, kívül ropogós. Fotó: Kiss László

Ezek után nincsen más dolgunk, csak bezsebelni az elismerő hümmögéseket és hálás szívvel gondolni Szent Márton püspökre, aki annak idején egy libaólban bújt el.

Kövess bennünket az Instán is!

Tovább

Chokito-effektus 1.0!

Avagy kampány az isteni és bűnronda kajákért!

Néha nagyon kínlódom, hogy egy első blikkre csúnyácska, ámde finom ételt minimálisan fotogénné varázsoljak. Ilyenkor szöszölök a zöld levelekkel, az arany gyertyákkal, meg a ki tudjon honnan kapott kis fém elefánttal, hogy az egész a fotón valahogy kinézzen. Ez gyakorlatilag igaz az összes tészta-és egytálételre, amelynek az a funkciója, hogy minimális idő alatt maximálisan finom ebéd kerüljön az asztalra. A dizájn meg félúton lemarad. Jó, ez nem valami sznob szakácsverseny, de érdekes, hogy a blogstatisztika is jól mutatja, hogy a szebb, látványos ételekre sokkal többen csorgatják a nyálukat, mint a kissé csúnya, de legalább olyan ízletes társaikra.

Nem tudom, mennyire emlékeztek rá, de a fíling egy kicsit hasonló, mint a Chokitónál. Hiába volt pazar a puffasztott rizsréteg alatti nyelven selymesen szétomló karamell, de csomagolásból kibontott pucér szelet kis túlzással egy darab sz*rra emlékeztetett. Nem is lehet ma már kapni. Sajnos! Ennek jegyében kampányt indítok a csúnyácska, de isteni kajákért! Elsőként itt van ez a kis gyors, egyedényes, mindentbele keleti tésztarecept, amely felmelegíti a szívet és a lelket a legszürkébb novemberi napot is. Jah, és nagyjából huszonöt perc alatt elkészül.

Minimálisan fotogén.

Gyömbéres tészta (recept két főre)

  • háromszáz gramm woktészta (teljes kiőrlésű vagy gluténmentes)
  • kétszáz gramm garnéla 
  • száz gramm shiitake gomba
  • egy szál sárgarépa
  • egy fej vöröshagyma
  • egy fél rúd póréhagyma
  • egy negyed fej kínai kel
  • egy kis üvegnyi japán gyömbér ( leve is)
  • egy kávéskanál őrölt gyömbér
  • három evőkanál szójaszósz
  • egy evőkanál méz
  • a sütéshez kókuszzsír

Egy wokban kókuszzsíron megfuttatjuk a felkockázott póréhagymát és a vöröshagymát, majd rádobjuk a hosszúra vágott sárgarépát, és az összevágott kínai kelt. Mivel ez utóbbi elég sok levet ereszt, ezért nem kell hozzá vizet tenni. Beleszórjuk a megtisztított gombát is. Az üvegben eltett japán gyömbért egy az egyben levestül, mindenestül beletesszük. Kicsit összekeverjük a masszát, belecsurgatjuk a mézet, majd meglocsoljuk a szójaszósszal. Mivel ez egy kicsit sós, ezért nem teszek külön bele sót, nehogy azt mondja már valaki, hogy szerelmes a szakácsné. De hát ez ízlés dolga! Az egészet lefedjük egy jó nagy fedővel és tíz percig rotyogtatjuk.

Mikor látjuk, hogy puhulnak a zöldségek, akkor jöhet a garnéla is. Pár perc főzés után beleöntjük a woktésztát is, amelynek nagy előnye, hogy nem kell külön előfőzni, hanem a serpenyőben a zöldségekkel együtt megpirul. Még  három perc, és már szedhetjük is a tányérra. Néhány vékony szelet paprikával valamit javíthatunk tálalásnál az összhatáson, de ez a kaja alapjaiban véve akkor is olyan, mint a Chokito a kilencvenes években: ronda és finom.

Epilógus:

Tovább

Sütőtök: főzve még jobb

A nyári tökszezon belefolyt a télibe. Legalábbis nálunk. Elvileg a sütőtököt sütni szokás, de ha levest készítek, én nem szórakozom efféle úri huncutságokkal. Időpazarlás egy 21. századi anyukának, akinek a munkahelyén, a gyerek mellett és a háztartásban is teljesíteni kell vagy inkább kéne. Ezen kívül csenjen időt a hajmosásra, a rendszeres testmozgásra, hogy ne nézzen ki lestrapált zombiként. Jah, és még a férjével is töltsön minőségi időt, lehetőleg hobbija is legyen, meg a barátokat se hanyagolja... Szóval minden lopott negyedóra számít.

A főzéssel a sütőtökkrémleves egy huszonperces mutatvány, a negyvenvalamennyi helyett.Elvileg benne maradnak a vitaminok, ami tepsiben sütésnél megsemmisülne. És van egy bónusz érv: eggyel kevesebb edényt kell elmosni.

Olyan krémes, hogy már fénylik, mint a Salamon töke.

Gyors póréhagymás sütőtökkrémleves (recept két főre)

  • egy közepes sütőtök
  • egy fél rúd póréhagyma
  • öt-hat darab babérlevél
  • két deci kókusztej/rizstej/diótej (bármelyik jó, ha nem vagytok tejérzékenyek, vegánok, paleósok, akkor főzőtejszínnel is nagyon finom)
  • egy kávéskanál szerecsendió
  • ízlés szerint só, bors
  • a főzéshez kb. húsz gramm kókuszzsír
  • levesbetétnek egy marék bármilyen mag

 A sütőtököt megpucoljuk és kockákra vágjuk. Egy jó éles kés vagy egy erősebb hámozó ennél a munkafázisnál csodákra képes. Majd egy fazékban a kókuszzsíron megfuttatjuk a fél perc alatt karikára vágott pórét. Néhány perces pirítás után rádobjuk a sütőtököt is, majd felöntjük annyi vízzel, ami az egészet éppen ellepi.

Beletesszük a babérlevelet is, majd lefedjük fedővel és rotyogtatjuk. Körülbelül tíz perc múlva beleszórjuk a szerecsendiót is, hogy egy kicsit érdekesebb legyen az íze.  Amikor a tök annyira puha, hogy bele tudjuk bökni a villát. Átpakoljuk a tök-és pórédarabokat egy levesszűrő segítségével a turmixba. (A babérlevelet természetesen kivesszük, ha nem szeretnénk később evés közben a tálkából a kis zöld foszlányokat halászgatni.) Annyi főzőlevet csurgatunk rá, ami háromnegyed részét lepi el, majd beleöntjük az éppen otthon levő növényi tejet.

Összeturmixoljuk az egészet. Sózzuk, borsozzuk és egy marék maggal, illetve némi felkarikázott póréval tálaljuk. Ha nagyon el vagyunk idővel eresztve, akkor a magokat előtte egy serpenyőn megpiríthatjuk, de egy hétköznapi gyorsebédnél alánatúr is remek levesbetétként funkcionálnak.

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com