Máktej: a folyékony heroin

Nagyon szeretem a kávét. Reggelente szükségem van rá, hogy beindítsa a félig még valamilyen abszurd álomban maradt sejtjeimet. A kávé előtti állapot pont emiatt olyan, mintha HUndertwasser világában léteznék. A padló görbe, a fények erősek, a színek élénkek még a reggeli sötétségben is. Sosem tudom, hogyan sikerül kibotorkálnom a konyhába. Főleg, ha még az amúgy sem gyenge, szigorúan otthon viselt szemüvegemet is az éjjeli szekrényen felejtem. Közben félfüllel hallom, hogy két pici apró talp csattog parkettán. Ilyenkor tudom, fel kell gyorsulnom. A következő percekben csak benyomásokat érzek. Egy határozott pizsinadrág húzkodást, egy-két baba sikongást, és lassan gőzölgő kávé illatát. A feketémet el sem tudnám képzelni valamilyen tej nélkül. Mivel a kókusztejet (receptet lásd itt) egy idő után megunom, és nem volt kedvem diót törni, az egyszerűbb megoldást választottam: a mákot. Húúú! Hogy is mondjam! A kávét karácsonyivá varázsolta. A férjem ennél prózaibban fogalmazott: a máktej maga a folyékony heroin. Olyan finom, hogy függőséget okoz. Ráadásul három percnyi befektetett munkát igényel.

növényi tej mák paleo tejmentes gluténmentes
Olyan finom, hogy függőséget okoz.

Máktej (fél literhez)

  • kb. száz gramm mák (nem darált)
  • kb. négy deci víz
  • két evőkanál eririt/nyírfacukor

A mákot egy tálba teszem és leforrázom a vízzel. Az edény tetejét egy folpackkal, fedővel, bármivel lefedem és állni hagyom egy fél napot vagy egy estét. Kinek, hogy tetszik. Ezután beteszem a turmixba, és összeturmixolom. A végeredményt egy sűrű levesszűrőn vagy harisnyán átszűröm. Belekeverek két evőkanál eritritet vagy nyírfacukrot. Ha nagyon gurmandkodni akarok, akkor még belekaparok egy fél rúd vaníliamagot. És kész. Tökéletes shake-alap, de fantasztikus kakaónak is, plusz különlegessé teszi a kávét. Meg a reggelt!

Tovább

Házi kókusztej kétszáz forintból

A növényi tejek -legyen az kókusz, mandula, dió vagy rizs- a boltban mind pofátlanul drágák. Egy liter jobb esetben öt-hatszáz forintba kerül, de egyes vitaminokkal meg ásványi anyagokkal dúsított változatokért hét-nyolcszáz forintot is elkérhetnek. Jó, szép színes a csomagolás, meg valamiből a gyártónak meg a kereskedőnek is meg kell élnie. Értem én. De, aki teszem fel tejfehérje-érzékeny, az mit csinál? Főleg ha átlag magyar bérből próbál gazdálkodni! Nem túl sok a betegség miatt járó plusz anyagi juttatás. És a boltban nem mondhatja: Tessék kérem itt a pénz fele. Tudja, én kazeinérzékeny vagyok, és nekem a négyszer-ötször drágábbat kell napi szinten megvennem, ha nem akarom, hogy a bélbolyhaim teljesen tropára menjenek! Okosban kell megoldani! Erre egy opció a házi kókusztej, amit nemcsak az érzékenyek, a paleósok, és a vegánok próbálhatnak ki, hanem a raffaellomániások és a kis gasztrokalandorok is például shake-alapnak. Csak egy vízforraló, egy sűrű levesszűrő és két perc munka kell hozzá.

növényi tej olcsó tejmentes gluténmentes paleo vegán
Ha jó minőségű kókuszreszelékből készítjük, másnap a tej tetején kis kókuszzsír darabkák képződnek.

Házi kókusztej (nagyjából fél literhez)

  • 100 gramm kókusz reszelék
  • négy deci víz
  • két evőkanál nyírfacukor

Felforraljuk a vizet. A kókuszreszeléket beletesszük egy kancsóba, tálba kinek mi van éppen kéznél. Leöntjük a forró vízzel. Lefedjük egy fedővel, folpackkal vagy bármilyen tetővel. Hagyjuk állni két órát, majd az egészet leturmixoljuk. A végeredményt egy sűrű levesszűrőn átszűrjük. Beletesszük a nyírfacukrot és máris önthetjük a kávéba, kakaóba, shake-be vagy bármibe.

A házi kókusztej sokkal krémesebb, lágyabb a boltinál. Hűtőben három-négy napig is eláll. A diótejhez képest fő előnye, hogy nem kell az alapot például pucolgatni, meg durvára összetörni, így értékes tíz perceket takaríthatunk meg. Jah, és az egész mindenestül (egy literre számolva) kábé kétszáz forintba kerül.

Tovább

fit food challenge

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges paleo és vegán ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Kövess bennünket a Facebookon is!

Címkefelhő

adalékanyag (3),allergia (1),alma (6),amaránt (2),anya (2),azelsosprint (1),azelső (1),babakonyha (1),balaton (1),banán (1),banánpalacsinta (1),bonbon (1),bor (1),borsó (1),brokkoli (1),brownie (1),bulikaja (1),challenger (2),chia (1),chia puding (1),chiamag (1),citrom (1),cleankaja (1),csernaszabobandi (1),csirke (4),csirkecomb (1),csokoládé (2),cukormentes (1),cékla (4),céklakrém (1),céklaleves (1),desszert (11),dieta (2),dietas (2),dietas recept (7),diéta (8),diétás (2),diétás desszert (2),diétás recept (4),diétás torta (1),diétás étel (2),dió (3),egytálétel (4),egészséges (2),egészséges desszert (1),egészséges ebéd (1),egészséges recept (4),egészséges édesség (1),egészséges életmód (1),előétel (1),enesazegeszsegugy (1),fasírt (1),fehérrépa (2),fehérrépapüré (1),fogyás (1),fogyástörténet (2),fánk (1),főzelék (4),főzelékfeltét (1),főzés nélkül (1),főétel (1),fűszer (1),garnéla (2),gasztrosztori (1),gluténmentes (81),gluténmentes desszert (1),gomba (2),gyerek (1),gyors (3),gyors desszert (2),gyors ebéd (8),gyors recept (2),gyorsebéd (6),gyömbér (4),gyümülcskenyér (1),hajdina (1),hal (3),harmadik világháború (1),hasfájás (1),hozzátáplálás (1),hús (1),kacsa (2),kalóriaszegény (9),karfiol (3),karácsony (6),keksz (1),keletikonyha (3),kenyér (2),kezdoszakacs (1),kovászos uborka (1),krém (1),krémleves (1),kuszkusz (1),káposzta (2),kókusz (2),kókuszos banán (1),köles (3),köleskeksz (1),kölestorta (1),köret (5),laktozmentes (5),laktózmentes (7),lazac (1),Lecsó (1),lecsó (1),lencse (1),leves (13),levesbetét (1),liba (1),lime (2),liszt (2),lisztmentes (1),logisztika (1),marha (1),meggy (1),menü (5),mind megettük (5),mindenmentes (5),mindmegettük (3),muffin (1),mák (1),mézeskalács (1),nagyon finom (12),nagyonfinom (4),nem hízlal (3),nyári ízek (1),nyúl (1),növényi tej (2),olcsó (1),olcsórecept (1),padlizsán (4),palacsinta (1),paleo (67),paleo desszert (1),paleocsinta (1),paprika (2),paradicsom (5),partikaja (1),paszternák (1),pazarlás (1),petrezselyem (3),pite (1),poharas (1),pohárdesszert (1),pohárkrém (2),praktika (1),pulyka (1),póréhagyma (1),pörkölt (1),quinoa (2),quinoa saláta (1),recept (1),rozmaring (1),rák (1),saláta (2),sertés (1),siker (1),spagetti (1),spenótos csirke (1),szaloncukor (1),szalonna (1),szilva (1),szoptatás (1),(1),sütemény (1),sütésnélkül (1),sütőtök (3),tej (1),tejmentes (71),tojásmentes (1),torna (1),torta (3),tudatos fogyasztás (1),tudatos vásárlás (8),tápiókagyöngy (1),tészta (1),tök (1),tökösmákos (1),túlélés (1),uborka (1),vegán (32),vegán ebéd (2),vegán étel (1),videó (1),vizsprint (1),vörös quinoa (1),who (1),zeller (1),zöldség-gyümölcs (1),zöldségkrém (3),áfonya (1),édesburgonya (1),édeskömény (1),élelmiszer (1),életmód (2),étrend (1),étteremajánló (1),újévi fogadalom (1)