Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Így eszi meg a gyerek zöldséget

Eddig azt hittem, csak szoktatás kérdése, hogy egy gyerek eszik-e zöldséget. Most revidálom az álláspontom. A másfél éves kisfiam egyik napról a másikra úgy döntött nem kér főzeléket. Úgy ámblokk. Még hússal sem. Még a nagy kedvenc sütőtököt sem. Borzasztó érzés, hogy a vidáman, mosolyogva készített ebédjéből minden második falat a terítőn, az etetőszéken, a falon vagy éppen egy-egy már-már precíz csavarás után az én hajamon végzi egy maratoni sírás-hiszti társaságában.

főétel gluténmentes tejmentes marhaLehet, én vagyok gyenge. Lehet, úgy kéne tartanom, mint a „Mélton” kutyáit. Ahogyan a nagypapám szokta mondani. A sztori a következő: Mélton a szülőfalumban volt grófné. Ahogy lenni szokott, volt neki két istentelenül elkényeztetett kutyája, akik megválogatták, éppen mit óhajtanak elfogyasztani. Mélton, akinél amúgy faluban nem volt nagyobb spúr, ezt megelégelte. Lépni akart a kényes ügyben. Mire az egyik alkalmazottja, talán a lovász vagy valaki hasonló, felajánlotta: megoldja a problémát. A kutyák két napig csak az üres tálukkal néztek farkasszemet. Megérte! Harmadik nap bármit megettek, amit eléjük tettek.

Szóval visszatérve a témára: muszáj volt valamit lépnem, mert úgy gondoltam, a kis fejlődő szervezetének nemcsak nonstop kolbászra és zsíros kenyérre van szüksége. A férjemmel egy kevésbé drasztikus megoldás mellett döntöttünk. Bevetettük a bolognai spagettit, - az igazi zöldséges verziót, mert hát a statisztikák szerint ez a magyar gyerekek egyik kedvence a pizza és a rántott hús mellett. És a számok most nem hazudtak.

főétel gluténmentes tejmentes marha
A bolognai répával és zellerrel az igazi.

Zöldséges bolognai ragu (recept négy főre)

  • fél kiló darált marhahús
  • 250 gramm passzírozott olasz paradicsom
  • egy közepes fej vöröshagyma
  • három-négy darab sárgarépa
  • egy kisebb zeller
  • két teáskanál nyírfacukor
  • két teáskanál só
  • ízlés szerint bors
  • egy késhegynyi szerecsendió
  • (két deci vörösbor- a gyerek változatban elhagyható)
  • egy deci almalé (frissen préselt)
  • a sütéshez kókuszzsír ( vagy olívaolaj)

A kókuszzsíron (vagy olívaolajon ki, mivel főz)megfuttatom a karikára vágott vöröshagymát. Rádobom a húst, majd beleszórom a hosszúkásra vágott sárgarépát és zellert. Fél deci vizet belecsurgatok az edénybe, nehogy odaégjen az alja. Pár percet rotyogtatom, majd belelöttyintem a passzírozott olasz paradicsomot. Tíz percig főzöm, majd beleöntöm a bort (ha felnőttesre veszem a figurát) és az titkos összetevőnek számító almalevet. Amikor a hús kezd puhulni és a ragu leve is elfőtt (nagyjából fél óra), akkor fűszerezem sóval, borssal, nyírfacukorral és némi szerecsendióval. És kész. Én most gluténmentes pennével tálaltam, mert nem volt a spájzban spagetti.

A tervünk, hogyan is mondjam, bejött: a fiam gyönyörűen evett, sőt még a répát sem piszkálta ki.

Tovább

Máktej: a folyékony heroin

Nagyon szeretem a kávét. Reggelente szükségem van rá, hogy beindítsa a félig még valamilyen abszurd álomban maradt sejtjeimet. A kávé előtti állapot pont emiatt olyan, mintha HUndertwasser világában léteznék. A padló görbe, a fények erősek, a színek élénkek még a reggeli sötétségben is. Sosem tudom, hogyan sikerül kibotorkálnom a konyhába. Főleg, ha még az amúgy sem gyenge, szigorúan otthon viselt szemüvegemet is az éjjeli szekrényen felejtem. Közben félfüllel hallom, hogy két pici apró talp csattog parkettán. Ilyenkor tudom, fel kell gyorsulnom. A következő percekben csak benyomásokat érzek. Egy határozott pizsinadrág húzkodást, egy-két baba sikongást, és lassan gőzölgő kávé illatát. A feketémet el sem tudnám képzelni valamilyen tej nélkül. Mivel a kókusztejet (receptet lásd itt) egy idő után megunom, és nem volt kedvem diót törni, az egyszerűbb megoldást választottam: a mákot. Húúú! Hogy is mondjam! A kávét karácsonyivá varázsolta. A férjem ennél prózaibban fogalmazott: a máktej maga a folyékony heroin. Olyan finom, hogy függőséget okoz. Ráadásul három percnyi befektetett munkát igényel.

növényi tej mák paleo tejmentes gluténmentes
Olyan finom, hogy függőséget okoz.

Máktej (fél literhez)

  • kb. száz gramm mák (nem darált)
  • kb. négy deci víz
  • két evőkanál eririt/nyírfacukor

A mákot egy tálba teszem és leforrázom a vízzel. Az edény tetejét egy folpackkal, fedővel, bármivel lefedem és állni hagyom egy fél napot vagy egy estét. Kinek, hogy tetszik. Ezután beteszem a turmixba, és összeturmixolom. A végeredményt egy sűrű levesszűrőn vagy harisnyán átszűröm. Belekeverek két evőkanál eritritet vagy nyírfacukrot. Ha nagyon gurmandkodni akarok, akkor még belekaparok egy fél rúd vaníliamagot. És kész. Tökéletes shake-alap, de fantasztikus kakaónak is, plusz különlegessé teszi a kávét. Meg a reggelt!

Tovább

'Mentes' mézeskalács kezdőknek

Pár napja felfedeztük a kisfiammal a fehérvári karácsonyi vásárt, ami ugyan nem olyan hatalmas és csillogó, mint a pesti Vörösmarty téri vagy a Bazilika előtti, de legalább a forralt bor és a kürtős kalács árát nem a külföldi turisták pénztárcájához szabják. Miután megcsodáltuk a karácsonyfa előtti szelfizőket, az óriás diótörőket és a villogó open feliratot, úgy gondoltam ehetnénk valamit. A kürtős kalácsot kilőttük, mert nem volt kedvünk huszadiknak beállni a sorba, meg amúgy is egészségesen étkezünk. De hát én sem vagyok kőből, aki még ilyenkor is csak a zöldségekre bír gondolni és masszívan ellent tud állni az édes karácsony illatnak!

Megörültem, amikor találtam egy gyümölcssajtost. A huncut áfonyák és a kacér aszalt szilvák szinte mosolyogtak ránk az alternatív tömbből. Muszáj volt venni! Túlontúl megkívántam. Csak egy kis szeletet kértem az olcsóbbikból, és alig bírtam megszólalni, amikor az amúgy roppantmód kedves eladó közölte: ezerötszáz forint. Hogy mennyi?! Én megértem, hogy nem olcsó a bódé bérlése, az alapanyag, a munkaerő, de ami egészséges, ennyivel drágább? Nem azt mondom, hogy adja kétszázért, és fagyoskodjon kvázi ingyen egész decemberben, de ez igazságtalanság! És ezzel a dacos lendülettel sütöttem egy mentes mézeskalácsot. A nagymamám békebeli receptjét egy kicsit átdolgoztam: kihagytam a fehér lisztet, a disznózsírt és a fehér cukrot. Hát mit ne mondjak, alig bírtam abbahagyni a kóstolgatást!

paleo tejmentes gluténmentes desszert mézeskalács karácsony
Olyan az íze, mint a nagyiénak. Csak nincsen benne annyi kalória.

„Mentes” mézeskalács (kb. 20-30 darabhoz)

A tésztához:

  • 15 dkg kókuszliszt
  • 10 dkg darált mandula
  • 15 dkg nyírfacukor
  • 2 evőkanál langyos méz
  • 2 darab közepes tojás
  • egy evőkanál kókuszzsír
  • egy evőkanál útifűmaghéj
  • egy teáskanál szódabikarbóna
  • egy kávéskanál fahéj
  • egy csipet szerecsendió
  • egy csipet őrölt szegfűszeg
  • egy citrom reszelt héja

A bevonathoz:

  • egy közepes tojás fehérjéje
  • 17 dkg nyírfacukor vagy eritrit (por változat)
  • négy csepp tíz százalékos ecet

A kókuszlisztet összekeverjük a darált mandulával, az útifűmaghéjjal és a szódabikarbónával. A tojásokat a nyírfacukorral jó habosra verjük. Akkor jó, amikor a teteje elkezd fehéredni és látszódnak a buborékok. Beledobjuka kókuszzsírt, majd belecsurgatjuk a langyos mézet. Beletesszük a fahéjat, a szerecsendiót, és a szegfűszeget is. Reszelünk rá egy kis citromhéjat, majd óvatosan összedolgozzuk a lisztes masszát a tojásos-mézes-fűszeressel. Az állag akkor jó, ha egy kicsit, nyúlós ragacsos. Ha picit száraznak érzitek, akkor óvatosan öntsetek hozzá kb. fél deci vizet. A masszát egy tálba rakjuk és betesszük a hűtőbe vagy jó hideg helyre minimum két órára pihenni. Lehet egy éjszakára is, attól függ hogy van időtök. A hűvös pihenő alatt a liszt és az útifűmaghéj szépen megduzzad, így tésztával könnyen lehet majd dolgozni.

Ezután a masszát szépen kinyújtjuk kb. hét-nyolc milliméter vastagságúra. Ha ragad, akkor szórjátok meg egy kis darált mandulával vagy kókuszliszttel, és máris orvosoltátok a problémát. Ekkor már előkerülhetnek a fiók mélyéről a csini-csudi angyalkás-karácsonyfás-csillagos kiszúrók a szaggatáshoz. A kis formákat sütőpapíros tepsibe pakolgatjuk és a 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 10-12 perc alatt aranybarnára sütöm.

A mézeskalácsnak van egy kissé szokatlan tulajdonsága: kihűlés után megkeménykedik. Ilyenkor nincsen más dolgotok, mint egy olyan helyre tenni, ahol magas páratartalom, hogy magába szívja a nedvességet és visszapuhul.

A díszítés már egy fokkal nehezebb feladat. Főleg annak, aki először vág neki! A tojásfehérjét a porcukorral habosra verjük. (Kristályos verziót is használhattok, de akkor könnyen előfordul, hogy a habzsák vagy a zacskó vége írókázás közben eldugul.) Csepegtetek hozzá pár csepp ecetet, hogy javítsak egy kicsit az állagon, majd az egészet egy vastagabb zacskóba, habzsákba töltöm. (A sima uzsis zacskó nem jó, mert könnyen kidurran.) A zacskó végén egy pici lyukat vágok és jöhetnek a minták. A full kezdők először pöttyözzenek. Ha ez a minta kiválóan megy, akkor jöhetnek a vonalalak. A szép, egyenletes vonal titka, hogy nem a mézeskalács felületén, hanem kvázi a levegőben húzva kanyarítjuk a motívumot. Akkor sem kell kétségbe esni, ha elsőre kissé csúnyácska lesz a tojásos dekor, egy csomag aszalt áfonya, mazsola, vagy valamilyen diófélét a cukros mázba nyomba sokat javíthatunk az összhatáson.

A végeredmény ízeiben, állagában teljesen olyan, mintha a nagymamánk sütötte volna, azzal a különbséggel, hogy sokkal, de sokkal kevesebb benne a kalória.

Tovább

Fogyózol? Ezt edd kürtőskalács helyett!

Sokan, ha szeretnének megszabadulni pár kilótól, először az édességet száműzik az étrendjükből. Ez egy teljesen logikus lépés. Egy-két hét megtagadás után azonban egyre több akaraterőre van szükség, hogy ellenálljunk a csábításnak. Különösen igaz ez karácsony táján, amikor az adventi vásár meleg, cukros, fahéjas illata szinte csordultig betölti a belvárost. Mit lehet ilyenkor tenni? Hát legálisan bűnözni! A citromos kölestorta jó példa erre. Nagyjából egy óra alatt elkészül, alacsony a kalóriatartalma, valamint a glutén- és tejfehérje-érzékenyek is fogyaszthatják.

desszert gluténmentes tejmentes torta citrom köles
Nincsen benne liszt, tej, és hagyományos fehér cukor. Fotó: Kiss László

Citromos kölestorta (26 centis formához)

Hozzávalók: 

A piskótához

  • 250 gramm kölesliszt
  • 90 gramm nyírfacukor
  • két darab közepes tojás
  • 70 gramm kókuszzsír
  • egy deci mandula- vagy kókusztej
  • fél citrom leve
  • fél citrom héja
  • egy teáskanál szódabikarbóna
  • egy teáskanál sütőpor
  • (kb. egy deci víz, ha nem elég folyós a tészta állaga)

A citromkrémhez

  • hat darab tojás
  • két citrom leve
  • két citrom héja
  • 100 gramm cukor
  • 50 gramm kókuszzsír
  • két teáskanál zselatin (vagy fél tasak expressz zselatin)

A díszítéshez

  • egy egész citrom

Nulladik lépésként 180 fokra, alul-felül sütés fokozatban bemelegítjük a sütőt, majd előkészítjük a csatos tortaformát. A két tojást a nyírfacukorral robotgépben a legmagasabb fokozaton nagyjából három-négy perc alatt habosra verjük. Akkor jó, ha a massza fehéredik, keményedik, és látszanak benne a buborékok. Beletesszük az előmelegített, feldarabolt kókuszzsírt valamint a mandulatejet. Belereszeljük a citromhéjat, majd beleöntjük a kifacsart levét is. Egy-két percig keverjük a robotgéppel. Már csak a szódabikarbónás, sütőporos kölesliszt van hátra! Ha ezzel is elkészülünk, akkor a masszát pár perc keverés után csurgassuk bele a tortaformába. A kölesliszt a sima búzaliszthez képest több folyadékot vesz fel, ezért néha (liszttől függően) még szükség lehet kb. egy deci vízre. A kölespiskóta nagyjából harminc perc alatt aranybarnára sül, de kivétel előtt célszerű tűpróbát végezni.

Amíg a piskóta sül, nekiállhatunk a krémnek. A tojásokat feltörjük, hozzáadjuk a cukrot, a lereszelt citromhéjat és a citromlevet is. Az egészet jól összekeverjük, majd egy kis lábasban elkezdjük óvatosan, sűrűn kevergetve melegíteni. Körülbelül hat-hét perc alatt a krém kezd besűrűsödni. Amikor bugyog, tegyük hozzá a darabokra vágott kókuszzsírt. A zselatint két deci vízben feloldjuk, és kis lángon, kevergetve éppen forrásig melegítjük. Nem szabad hosszan forralni, mert akkor elveszíti zselésítő képességét. A feloldott zselatint belekeverjük a citromos masszába. Ha valaki ódzkodik ettől a megoldástól, vagy nem akar még egy edényt elmosogatni, akkor nyugodtan használhat expressz zselatint is. Ez annyival egyszerűbb, hogy nem kell melegíteni, hanem csak a meleg krémhez kell keverni.

A citromkrémet rácsurgatjuk a kihűlt piskóta tetejére. Egyenletesen eloszlatjuk. Díszítés gyanánt citromszeletekből virágot, íveket készítünk, és körülbelül két-három órán keresztül a hűtőben pihentetjük. A végén nincs más dolgunk, mint bűntetlenül tortát enni, hiszen ez a süti nemcsak a lelkünknek, hanem a testünknek is jó.

(Ezt a receptet a Fehérvár Magazin november 26-i számában is megtaláljátok.)

Tovább

Kókuszos szaloncukor házilag

Lassan advent. A karácsonyi vásárok fabódéin sok helyen még az utolsó simításokat végzik. Felkerülnek a girlandok, a csillagos, hópihés fényfüzérek. A munkások felállítják a tereken a legalább tíz méter magas karácsonyfát. Beizzítják a sparheltet a modern népviseletbe öltözött kürtős kalácsosok. Közben pedig kisebb nyugdíjas –és munkatárs csapatok, na meg persze a babakocsis kismamaklubosok körül állják az alkalmi asztalokat, hogy műanyag poharakból vagy jobb esetben kerámia bögrékből szürcsölgessék a gőzölgő forralt bort. Mindent átjár a karácsony fahéjas-szegfűszeges illata. Béke van. Legalábbis annak tűnik. És valahol a szíve mélyen mindenki abban bízik, hogy jövő ilyenkor is az ajándékozás legyen legnagyobb problémája.

Jót venni nem egyszerű. Főleg, ha már a második körösök például kollégák, távoli unokatestvérek, vagy barátok jönnek szóba. A helyzetet még inkább súlyosbítja, ha a büdzsé finoman szólva feszes. Ebben az esetben be lehet vetni például a házi szaloncukrot. Egyszerű, gyors, és alkalmas a tömeggyártásra. Az is bátran kipróbálhatja, aki nem akar ezreket kiszórni normális szaloncukorra. A múltkori kókusztej akcióm után maradt egy adag turmixolt kókuszreszelék, amit nem akartam kidobni, ezért szaloncukrot készítettem belőle. Mivel másnapra az összes elfogyott, így kénytelen voltam ismételni. Most sima kókuszreszeléket használtam.

desszert tejmentes diétás karácsony csokoládé gluténmentes
Ezt tuti lelopkodják a fáról!

Házi kókuszos szaloncukor ( kb. 20 darabhoz)

  • 100 gramm kókuszreszelék
  • egy  deci kókusztejszín ( kókusztej maradék reszeléknél elég a fele is)
  • két evőkanál nyírfacukor
  • egy tábla étcsoki (legalább 60 százalékos)

A kókuszreszeléket összekeverek a kókuszkrémmel és a nyírfacukorral. Ha nincsen kedvetek elmenni bioboltba egy ilyenért vagy drágálljátok, akkor diszkontokban pl. Aldi kapható konzerves kókusztejet is használhattok. Ennek olyan sűrű a teteje, hogy nyugodtan helyettesíthető vele a kókusztejszín.  Akkor jó az állaga, ha a tál alján nagyjából összeáll a massza. Egy órára beteszem a hűtőbe pihenni, hogy a krém formázhatóvá váljon. Amikor kiveszem a kezemmel kis, kb három centis hengereket sodrok a tenyeremmel, és a végüket benyomkodom. A kész példányokat tálcára teszem, majd berakom őket egy órára a fagyasztóba.

desszert tejmentes diétás karácsony csokoládé gluténmentes
Oh my deer! Csokira várva!

Amikor letelt a pihenési idő, akkor egy tálra sütőpapírt rakok. A csokit darabjaira töröm. A háromnegyedét vízgőz felett egy fémtálban felmelegítem. Lecsukom a gázt, majd hozzákeverem a maradék csokit is. (Ha van ételhőmérőtök, akkor nyugodtan használjátok! A bevonat akkor lesz szép fényes, ha az olvadt csoki hőmérséklete 31-32 fok körül mozog.) A kókuszdarabokat egy villa, kanál segítségével beleforgatom, aztán a sütőpapírra teszem a kész művet, ahol pár perc alatt megszilárdul. Fontos, hogy a csokival gyorsan kell dolgozni, mert különben a kókusz megolvad.

A szaloncukrot ezután bármilyen papírba, esetleg celofánba csomagolom, és elteszem karácsonyra. Sajnos, én még itt nem tartok, mert eddig az összeset megettük. És most nemcsak a férjem volt a bűnös!

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com