Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A panel olyan, mint az édesburgonya főzelék

A hatvanas-hetvenes években a vasárnapi pörköltet egyre több családban felváltotta a rántott hús.A magyarázat egyszerű: futotta rá a büdzséből. A szokás mind a maig tartja magát. A panelok mikrokonyhái vasárnap délelőtt csak zubognak a húsklopfolótól. A lépcsőházakat elárasztja a forró olajban sült prézli illata, majd mindenki megpróbálja betetriszezni magát az asztalnak nevezett ablak alatti pulthoz. Aztán jön a reménykedés, hogy a legbelül ülőnek nem kell hirtelen felállnia, és nyugodtan, békében elfogyasztjuk a jól megérdemelt rántott husikáját. Az idill majdnem tökéletes, mert közben félfüllel hallgatjuk, hogy az alsó szomszéd néni ezerrel bömbölteti a Kossuth rádiót, és a felső szomszédéknál éppen nagy szappanoperaszerű dráma van.

Ilyenkor a hétfő egy felüdülés. Az emberek kiszállingóznak az épületből, csak a kismamák és a nyugdíjasok maradnak a falanszterszerű épületben. Jah, meg a részeges házmesternő, aki már megtette a reggeli etapot fehér frottír zokniban, körömcipőben, valamint a hozzá stílusban tökéletesen passzoló susogós mellényzsebben rejtett sörrel.

De valahogy ennek a természetellenesen sűrűnek életformának is van egy kis bája, hiszen a vékony falaknak és a pici, szűk liftnek köszönhetően több tapasztalatra tehet az embert szert, mintha néprajzosként a gyalog járná a vidéket. A fíling talán egy kicsit hasonlít ahhoz, amikor a vasárnapi rántott hús után hétfőn édesburgonya-főzelék kerül az asztalra. Ami egy kicsit édes, kicsit savanykás, de mégis felüdít plusz sokat segít abban, hogy az ember a sötét BMW-vel furikázókhoz képest két lábbal maradjon a földön.

főzelék édesburgonya tejmentes gluténmentes
Felüdülés ennyi zöldség a vasárnapi rántott hús után.

Édesburgonya főzelék (recept két főre)

  • két darab nagyobb édesburgonya
  • egy közepes fej vöröshagyma
  • fél szál póréhagyma
  • harminc gramm kókuszzsír
  • egy evőkanál kölesliszt
  • két deci rizstejszín ( lehet sima is annak, aki nem paleós, vagy tejérzékeny,
  • öt-hat darab egész babérlevél
  • egy evőkanál nyírfacukor
  • egy teáskanál szerecsendió
  • egy teáskanál fehér borecet
  • ízlés szerint só, bors
  • egy marék tökmag, napraforgómag vagy bármilyen magkeverék

A kókuszzsíron egy kanál kölesliszttel rántást készítünk. Felöntjük egy deci vízzel, majd beledobjuk az összevágott vöröshagymát és pórét. Beleszórjuk az édesburgonya-karikákat, és felöntjük annyi vízzel, hogy az egészet ellepje. A babérleveleket is beletesszük, majd fedő alatt rotyogatjuk tíz percig. Ezután belecsurgatjuk a rizstejszínt. Hogy egy hangyányit érdekesebb legyen az íze, a nyírfacukorral, a szerecsendióval és a borecettel megbolondítjuk. A végén az aktuális lelkivilágunk szerint sózzuk, borsozzuk.  A tányérba még szórhatunk egy bármilyen magkeveréket (például tökmagot, szotyit stb.), meg egy kis grátisz nyers pórét, hogy a különböző textúrák még jobban tudjanak érvényesülni.

Tovább

FFF:Finom Fehérrépa Főzelék

Az iskolai menza szörnyszülöttje a finomfőzelék volt. Amikor meghallottam, hogy AZ lesz ebédre, akkor a hideg kétszázhuszas tempóban kezdett rohangálni a hátamon. A „nemzetközi helyzet” az ebédlő előtt csak fokozódott. A gyomrom a kiáramló hipó- és zsírszag érdekes egyvelegétől gombócnyira zsugorodott. Ekkor már tudtam, igazi hős leszek, ha két kanállal bírok enni a tányér tetején úszkáló íztelen sárgarépa-és fehérrépa karikákból és a furcsa vizes-tejfölös-buckákból. Gusztustalan, hiába finomfőzelék  - gondoltam magamban. Elcsipegettem két szelet kenyeret, és a feltétnek nagy jó indulattal nevezhető, rezgő-remegő szafaládét is felajánlottam az osztálytársamnak.

Most, jó pár évvel később, találtam a zöldséges kosár legalján két csokor fehérrépát. Úgy gondoltam, főzök egy finomfőzeléket. Elég alternatívra sikeredett, mivel sem borsó, sem karalábé, sem pedig sárgarépa sem volt otthon.

Ez tényleg finom!

Finom Fehérrépa Főzelék (röviden 3F)

Recept két főre

  • két csokor fehérrépa ( a zöldje is)
  • egy közepes fej vöröshagyma
  • egy evőkanál rizsliszt (paleósok használhatnak pl. nyílgyökérlisztet helyette)
  • egy kávéskanál szerencsendió
  • négy darab egész babérlevél
  • egy csipet cayenne bors
  • ízlés szerint só
  • a sütéshez kókuszzsír

A kókuszzsíron egy kicsit megpirítom a lisztet, majd rádobom az összevágott hagymát. Sűrű kevergetés közben üvegesre sütöm, majd felöntöm fél liter vízzel. Beledobom a felkarikázott fehérrépát, a petrezselyemzöldjét. Mivel a fehérrépa viszonylag gyorsan puhul, ezért gyorsanbeleteszem babérlevet, hogy jól vegye át a főzelék az ízét. Tíz perc főzés után sózok, majd beleszórom a szerencsendiót és a cayenne borsot is.

A kész főzeléket beleteszem egy turmixba, hogy szép, selymes állagot kapjak. Nagyjából három perc mixelés után már tálalom is. A hagyományos vonalat követők nyugodtan süssenek ki hozzá valamilyen húsfélét. A vegák ehetnek hozzá például kívül ropogós, belül szaftos céklafasírtot. Az ínyencek pedig nyugodtan kísérletezhetnek a gyümölcsökkel például almával, szőlővel, amelyek kellemesen kiemelik a fehérrépa robosztus frissességét. Szóval, ki kér belőle?

Tovább

Céklafasírt: kívül ropogós, belül szaftos

Van, amikor nálunk is olyan kemény a tempó, hogy nem jutunk ki minden héten a piacra. Ilyenkor elfogy a "dugi" sárgarépa, az illatos kosárból a lilahagyma, plusz a hűtő is egyre erősebb hangon kong az ürességről. Ezzel a „kicsit sem szembetűnő” helyzettel múltkor szombat délután hatkor szembesültem, miután hazaértünk a vendégségből.

Semmi pánik, irány a közeli diszkont! A teli parkoló láttán átmentem sprinterbe, és rohantam a zöldséges pulthoz. Üres. Azaz három láda céklát leszámítva két karalábé meg egy fej saláta maradt a későn érkezőknek. Szegény céklák! Pedig nem is voltak fonnyadtak, punnyadtak, és alig több, mint száz forintot kértek kilójukért. Mégsem kellettek senkinek! Megszántam őket, vettem egy jó adagot! Helyes kis póréhagymás fasírtgolyócskák lettek belőlük.

Mi most tökfőzelékhez ettük, de cukkini- vagy padlizsánfőzelékkel is kiváló.

Póréhagymás céklafasírt (kb. 10-12 darabhoz)

  • 3 darab közepes cékla
  • 15 dkg póréhagyma
  • 3 evőkanál tökliszt
  • 2 tojás
  • egy kávéskanál szerecsendió
  • ízlés szerint só, bors
  • a sütéshez kókuszzsír

A munka legvéresebb része a cékla tisztítása és reszelése. Felér egy fél disznóöléssel, de megéri. Ha ezzel megvagytok, akkor a céklát jól nyomkodjátok ki, mert levet ereszt. Hozzáöntjük az apróra vágott póréhagymát. Egy külön tálban összekeverjük a tojásokat a tökliszttel, a sóval, a borssal meg a szerecsendióval, aztán a céklával is jól elvegyítjük. Akkor jó az állaga, ha két kanál segítségével kis golyócskákat tudunk formázni. Ha nem áll össze a massza, akkor tegyetek hozzá még egy kis lisztet.

Elővesszük a vokot és közepes lángon a fasírt mindkét oldalát nagyjából három percig sütjük. Akkor jó, ha az oldala kicsit rozsdabarna színű. A sütögetés szerintem egy kicsit macerás, de megéri! A céklafasírt kívül ropogós, belül szaftos, pont amilyen egy ideális főzelékfeltét platóni ideája.

Tovább

Amaránt: egész délután pörögsz tőle

Nagyon szeretem a kávét, főleg azt, amikor a kesernyés utóíze összemosódik a tej nyelven szétolvadó forró lágyságával. Akkor megszűnik minden, a pillanat az enyém! Előfordul ennek az ellenkezője is. Amikor az egyéves kisfiam az éjszakai „fogzás” műszak ellenére  turbó üzemmódban fedezi fel a lakást. Ilyenkor úgy érzem, nem bírom a tempót és szükség van a külső beavatkozásra. Fél másodperc alatt felhörpintek egy csészényit, még sem probléma, ha sebtiben végigforrázom vele a nyelvemet. Bízom benne, hogy újra eltölt az erő. De kávéból sem lehet végtelennyit meginni! Viszont egy számomra új, természetes, egészséges „pörgetőt” találtam, az amarántot, ami a quinoához hasonlóan dél-amerikai disznóparéjféle, vagyis gluténmentes álgabona.

Erről a növényről az inkák azt tartották, növeli a testi-lelki erőt. Mikor ezt olvastam, előbújt belőlem a kétkedő énem. „Méghogy energia szintet emel?! Na majd meglátjuk.” Hát be kell vallanom, tévedtem.

amaránt főzelék egészséges ebéd egészséges recept nagyon finom mind megettük laktozmentes vegán diétás étel dieta

Íme, a recept:

Zöldséges amarántfőzelék két személyre

  • 300 gramm amaránt (sima, nem a puffasztott)
  • 300 gramm cukkini
  • 3-4 darab közepes paradicsom
  • 200 gramm csiperke gomba
  • egy közepes fej vöröshagyma
  • 2 deci rizstejszín ( ha nem vagytok vegánok, laktózérzékenyek, akkor sima főzőtejszín)
  • egy kávéskanál tárkony
  • egy kávéskanál szerecsendió
  • az ízesítéshez só, bors
  • a sütéshez kókuszzsír
  • ha szeretitek a csípőset, akkor egy csipet erős paprika

Az amarántot megmosom, majd nagyjából fél liter vízben egy lábasban felteszem főni. Forrástól számítva nagyjából tizenöt percen belül elkészül.

Egy vokban kókuszzsíron egy kicsit megpirítom a felkarikázott hagymát. Hozzádobom az összevágott csiperkét, a felkockázott cukkinit és a paradicsomot. Pár perc sütés után hozzáöntök nagyjából egy deci vizet. Pár percig főzöm a zöldségeket, majd jöhet a rizstejszín, a tárkony, a szerencsendió, a só és a bors. Nagyjából negyedóra alatt megpuhul minden. Ezután nincsen más hátra, mint az amarántot egy levesszűrő segítségével kivesszük a vízből és hozzákeverjük a zöldségekhez. A végeredmény állaga legjobban egy főzelékéhez hasonlít. Ha nem vagytok vegánok, laktózérzékenyek, akkor tálalásnál pár kanál natúr joghurttal megbolondíthatjátok az egészet.

A slusszpoén az egészben az, hogy teljesen elfelejtettem ezt az egész energiaszint-növelés dolgot. Csak este jutott eszembe, amikor végiggondoltam a napomat. Két játék között megfőztem, kitakarítottam a házat, megpucoltam az ablakokat, bevásároltam, majd elültettem néhány évelőt a kertbe mindezt egy egyéves asszisztenciájával. Jah, és délután még kávét is elfelejtettem inni.

Tovább
12
»
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com