egytálétel gluténmentes tejmentes laktózmentes lencse

Szilveszterre három csomag lencsét vettünk, jól induljon az újév. Egy kiló lencséből lett a főzelék, vagy legalábbis valami annak nevezhető. A maradék fél kilót meg elnyelte a tartós élelmiszer fiók, hogy majd egyszer csinálunk belőle nem főzeléket. Ez általában hó végén következik be, amikor az addig bespájzolt alapanyagokból rittyentünk ebédet. A férjem és én. Szerintem szigorúan többesszámban. Szerinte meg egyesszámban: ő főz, én nem. Én csak a hagymát pucolom, letakarítom a konyhapultot, megkeresem neki a nagy lábast, meg a „jókést”, mert sosem találja, pedig ott van mindig a helyén. Honnan is tudhatná, mert ő nem pakol, csak főz… Bár kétségkívül azt legalább jól teszi.

Én ragaszkodtam a lencséhez, ő meg a hűtő hátsó polcán levő chorizóhoz, így főztünk (szerinte főzött) lentejas-t. Ez egy andalúz lencse egytálétel, ami kívülről úgy néz ki, mint egy kolbászos lencsefőzelék, de meg mégsem. A lentejas-ban nincsen liszt, sem tejföl, sem tejszín. Csak lencse, paradicsom, chili és minimális füstölt árú, ettől lesz olyan különleges.

Lentejas( két napi adag egy négy fős családnak)

fél kiló lencse

fél szál chorizo

15 dkg császárszalonna

1,5 deci paradicsompüré

egy fej vöröshagyma

három gerezd fokhagyma

két nagyobb szál répa

két teáskanál őrölt kömény

egy teáskanál csípős piros paprika

egy-két szál chilipaprika

kb. két liter víz

egy felespohárnyi olívaolaj

Beáztatjuk előző este vagy reggel a lencsét, hogy gyorsabban puhuljon. (Ha elfelejtjük, az sem tragédia.) Az olívaolajon megfuttatjuk a felkockázott szalonnát és a chorizót. Rászórjuk a zúzott fokhagymát, és az apróra vágott hagymát. Kicsit összepirítjuk, majd belekarikázzuk a répát és beletesszük a lencsét. Felöntjük annyi vízzel, amennyi az egészet ellepi. Hagyjuk körülbelül tíz percet rotyogni, majd belecsurgatjuk a paradicsomot, aztán beleszórjuk az őrölt köményt és a piros paprikát. Addig főzzük, amíg a lencse meg nem puhul, és el nem fől a leve. Ha beáztattuk a lencsét, akkor ez kábé húsz perc. Ha nem, akkor negyven. A végén megszórjuk a finomra vágott chilipaprikával. Már ha valakinek nem elég csípős. Szerintem alapjáraton is elég tüzes, a férjem csak szerint chilipaprikával tökéletes.

Utóirat:

Só szerintem a chorizó és a szalonna miatt nem kell pluszban bele. De hát van, aki sósan szereti.