gomba szponzoráció amigoamigombank

A múltkor a férjemmel nehezen tudtunk dűlőre jutni süngomba ügyben. Ő váltig pesztósan akarta elkészíteni, én ragaszkodtam a növényi tejszíneshez, végül kötöttünk egy ázsiai ihletésű kompromisszumot. Az egyezség részeként megkapta a laskát, alkosson belőle. Én meg csak hátradőltem, és élveztem, hogy végre nem nekem kell főzni. Mivel egész héten azt csináltam. Sőt olyan rendes volt, hogy még el is mosogatott.

Pesztós laskagomba háromszínű pennével

Hozzávalók: (két személyre)

  • egy kis üveg vörös pesztó
  • 250 gramm laskagomba
  • egy szál póréhagyma
  • három gerezd fokhagyma
  • egy evőkanál borecet
  • néhány levél tárkony
  • 250 gramm háromszínű penne tészta
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • néhány kávéskanál parmezán

A laskát csak óvatosan áttöröljük, nehogy szivacsként magába szívja a vizet. Nagyjából centis darabokra vágjuk és félretesszük. Egy vokban olívaolajon megpirítjuk a felkarikázott póréhagymát, majd úriasan rádobjuk a gombát. Hagyjuk kicsit pirulni, közben előszedünk a szekrényből egy fazekat, amiben vizet forralunk a tésztának.

Ha ezzel készen vagyunk, néhány perc múlva felöntjük a gombát annyi vízzel, amennyi az egészet ellepi. Majd keresünk egy fedőt, és hagyjuk az egészet jó öt-hat percet párolódni. Ha kezd szépen áttetszővé válni, akkor megsózzuk, borsozzuk és beletesszük az összezúzott fokhagymát. Megküldjük egy kis borecettel. ( Még jó, hogy a múltkor sikerült akciósan venni!) És ezzel már készen is vagyunk. Közben rápillantunk a fazékra meg az órára. És szigorúan a csomagolásra írt ideig főzzük a pennét, amit alaposan összekeverünk a felmelegített vörös pesztóval. A tetején csinos kis halomba pakoljuk a laskát. Végül néhány levél friss tárkonylevéllel és levendulával tálaljuk.