Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Banánpalacsinta, a büntetlen és ronda édesség

Egyszer, amikor még egyetemista voltam - a főzőtudományom valahol a pirítós, a mikrós virsli és a lágy tojás között mozgott- elhatároztam megsütöm anyukám tuti palacsintáját. A szeminárium után mindent megvettem, majd este az albérletben nekiálltam. Egy apróságon viszont úgy döntöttem, módosítok, sima étolaj helyett olíva olajat használtam a kisütéshez. Nem tudom, mit rontottam el, de elvileg a papíron előírt tizenkét palacsinta helyett, nekem a massza csak négy, kis szerencsétlen formára volt elég. Szegények, lyukasak is voltak, mert persze képtelen voltam átfordítani őket, zöld színűek is az olívától, és az ízük is ehetetlen kategóriába tartozott. Mind landolt a kukába. Akkor megfogadtam, én soha nem sütök palacsintát. De soha ne mondd, hogy soha! Most már szinte szakmányban sütögetem a banán- vagy paleopalacsintát, ami nem tartalmaz hozzáadott cukrot, sem lisztet, és inkább olyan amerikai jellegű.

Banánpalacsinta vagy paleocsinta recept két főre

  • 2 db érettebb banán (minél barnább annál jobb)
  • 4 tojás
  • egy vaníliarúd kikapart magja
  • a sütéshez kókuszzsír

Keverjétek habosra a tojásokat, majd adjátok hozzá a villával összenyomkodott banánokat és a kikapart vaníliamagokat. Ha ezzel készen vagytok, már süthetitek is. Én olyan két-három evőkanálnyi masszából sütök egy szeletet. Kb. fél perc az egyik oldal, fél perc a másik közepes lángon.

Ezután nincsen más hátra - ha még nem  unjátok a kókuszt - öntsétek le egy kis kókusztejjel, tegyetek rá kedvetek szerint gyümölcsöt. Nekünk például van egy körtefánk, ezért a kókuszt a körtével házasítottam. De nagyon finom például natúr joghurttal, áfonyával, málnával is. És az egészben a legjobb, hogy bűntudat nélkül lehet enni, mert alacsony a kalória tartalma.

Tovább

Quinoa saláta: szuperegészséges és laktató

Bevallom őszintén nektek a quinoáról, a dél-amerikai gabonáról, amit egyszerűen az inkák aranyának neveznek, idén tavaszig nem is hallottam. Egyszer a férjem állított haza vagy negyed kilóval. Nagy büszkén, mint valami győzelmi trófeát, letette az asztalra. Belenéztem a szemébe, majd hosszasan vizslattam a furcsa magvakat a zörgő nejlonzacskóban.

- Ez meg mi?- kérdeztem tőle meglepve.

- Quinoa. Az inkák aranya. Tudod, szuperélemiszer. Benne van minden aminosav. Nyugat-Európában nagyon szeretik.

Biztos, furcsán nézhettem rá, mert mint egy jó multilevelmarketing ügynök, csak tovább darálta a quinoa jótékony hatásait. A felét körülbelül meg sem hallottam. A fejemben csak az lebegett, hogyan lesz ebből annyi ebéd, amivel mindketten jól lakunk. Hát nagyot tévedtem, mert a quinoának két új tulajdonságát is megismertük: nemcsak finom, hanem gyorsan eltelít.

quinoa quinoa saláta vörös quinoa nem hízlal dietas gluténmentes nagyon finom nyári ízek dietas recept

Szóval a recept:

Vörös quinoa saláta cukkinivel, tökkel és paradicsommal 4 személyre

  • 250 gramm vörös quinoa (a fehér is ugyanolyan jó)
  • fél kiló cukkini
  • fél kiló paradicsom
  • fél kiló tök
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • egy csipet rozmaring

A legfontosabb lépés, hogy a quinoát a szakirodalom szerint legalább négyszer, jó alaposan meg kell mosni, mert a magokon lévő keserű szaponin réteget csak így lehet eltávolítani. Ha ehhez nincs türelmed, mint például nekem, akkor csak áztasd be vízbe tíz percre, majd jó alaposan öblítsd le. Öblítés után kóstolj! Ha még keserű, akkor még egyszer mosd le.

A cukkinit és a tököt pucold meg, vágd közepes kockára. Vegyél elő egy tepsit, és melegítsd elő a sütőt kb. 150-160 °C-ra.(légkeveréses) Rakd a tepsi aljára a tököket, fölé mehet a cukkini és a legtetejére a paradicsom. Az olívaolajat keverd össze az összetört fokhagymagerezdekkel és a rozmaringgal és locsold meg vele a zöldségeket. Majd tedd be a tepsit sütőbe kb. 20 percre.

Közben egy lábasban forralj vizet, és tedd bele a quinoát. Forrástól számított 15 percen belül kész van, akkor szűrd le róla a vizet és tedd bele egy vokba. Ha megsültek a zöldségek, akkor a tedd őket is a serpenyőre. Jól keverd össze az egészet, és már tálalhatod is. Szerintem másnap még finomabb, mert a quinoa natúrsága remekül kiemeli a tök, paradicsom és a cukkini ízét.

Tovább

Ha rád tör a nassolhatnék: áfonyás chiapuding

Én egy olyan típusú nő vagyok, aki szereti az édességet. Főleg a tortákat és a pohárkrémeket. Lehet felőlem csokis, mandulás, epres vagy cukrosan remegő, nyelven olvadó mascarponehab, egyre megy. Legszívesebben az összeset, az utolsó kanálkáig befalnám, de sajnos nem lehet, mert rajtam minden szelet sütemény meglátszik. Ezért tartom igazságtalannak, amikor topmodellek olyan agyoneffektelt képeket töltenek fel az Instagramra, ahol szinte habzsolják a cupcake-et meg a színes cukros nyalókákat. A helyzetre a divatlapok külön rákontráznak: ha végig nézitek a női magazinok profiljait szemérmetlenül sok sovány nővel és cukros sütivel találkoztok.

Tudnotok kell, ha diétáztok vagy csak életmódot váltatok, akkor sem kell lemondanotok az édes nyalánkságokról. Csak jól össze kell válogatni az alapanyagokat. Erre remek példa a chiapuding, amit kb. egy ügyesebb nyolc éves is el tud készíteni.

Áfonyás chiapuding 2 főre

  • 4 dl kókusztej vagy mandulatej
  • 2 db érettebb banán
  • 6 evőkanál chiamag
  • 200 gramm áfonya
  • díszítéshez mandula

A kókusz-/mandulatejbe rakd be a chiamagokat, és egy kézi habverővel keverd három percig. Hagyd állni kb. fél órát, majd rakd hozzá a villával jól összenyomkodott banánt és keverd át az egészet.

Vegyél elő két poharat vagy tálkát. Tegyél mindkettőbe pár szem áfonyát, majd öntsd rá a masszát, és rakd be őket a hűtőbe 1-2 órára. A "hűsítő pihenő" alatt a chiamag magába szívja a körülötte lévő folyadékot, és az egésznek kellemes, kocsonyás állaga lesz. Plusz jó pont, hogy a hagyományos pudinggal ellentétben., a teteje nem lesz "bőrös".

Ha kész vagy mindennel, akkor szórj a tetejére pár szelet mandulát, áfonyát, és már eheted is. A végeredmény nemcsak finom és egészséges, de valódi vizuális gyönyört nyújt a szemnek. Gyerekeknek is nyugodtan adható. Az egyéves kisfiam bármikor megeszik belőle egy egész pohárral.

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com