Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Ebéd negyed óra alatt!

főétel tejmentes mentes recept lazac

Az influenzával még ezen a héten is küzdöttünk. Tíz napja nem volt olyan nap, hogy valaki én vagy a gyerekek, ne lettek volna lázasak. Slusszpoénként a fertőzés ráhúzódott a srácok fülére, és mivel a doktornőnk szabadságon volt, ezért két naponta egy egész délelőttöt/délutánt töltöttünk a gégészeti ambulancián egy random orvosra várva.

Ezen kívül mivel a fiúk gyakorlatilag két hete lázcsillapítón vannak, ezért az étvágyuk nagyjából egy kavicséval vetekszik. Alig van pár étel, amibe belekóstolnak. Ebből fakadóan a heti menü nagyjából a rántott hús-kakaós csiga- halrudacska- házi hambi- kukoricás rizs tengelyen mozgott. Egyik nap nekik még maradt előző napról kaja, nekünk már nem. Megnéztem, mi van a fagyasztóban, amiből fél óra alatt ebédet tudok varázsolni, mivel ismét mennünk kellett kontrollra.

Volt egy kis lazac,egy félig megkezdett rukkola és egy fél csomag pad thai tészta. Nem sok, de a húgoméktól ajándékba kapott diszkréten csípős piros chimichurri fűszerkeverékkel meg a maradék teriyaki szósszal meg lehetett bolondítani. 15 perc alatt készen voltam mindennel, így indulás előtt még egy kávéra is jutott idő.

Chimichurri lazac ruccolás pad thai-jal (két adaghoz)

  • két szelet lazacfilé
  • két deci zabtejszín
  • ízlés szerint só, bors
  • egy teáskanál piros chimichurri fűszerkeverék
  • egy harmad zacskó padthai tészta
  • két marék rukkola
  • egy teáskanál teriyaki szósz
  • olívaolaj a sütéshez

Egy fedős wokban olívaolajon megfuttatom a lazacokat. Oldalanként nagyjából öt-öt percet sütöm, majd utána kiveszem őket és megszórom őket chimichurri fűszerrel, majd félreteszem. A zabtejszínt belelöttyintem a wok aljába, felöntöm két deci vízzel és beledobom a padthai tésztát, beleszórom a rukkolát. Sózom, borsozom és belecsurgatom a teriyaki szószt. Mikor a tészta megpuhul, akkor van kész. Ez nagyjából öt perc.

A lazacot és a rukkolás padthait is a tálra pakolom, majd meglocsolom egy kis teriyaki szósszal. És máris kész az aznapi ebéd!

Tovább

Saltimbocca, ahogy mi szeretjük

főétel gluténmentes saltimbocca férjemfőzte

A héten hozzánk is bekopogtatott az influenza. Kezdte a nagyfiam, utána jöttem én, majd végül a kicsi. Nagyjából tíz éve nem voltam lázas! Az orvosnál kiderült ráment a betegség a még megmaradt, nyelvgyöki mandulámra, ami ahogy illik, begyulladt. Kényszerpihenőre voltam ítélve. Próbáltam pihenni, de a határidős munkáimat be kell fejeznem. Plusz ott voltak a gyerekek. A férjem maximálisan odatette magát. Az ápolás plusz a munka mellett egész héten ő főzött.

Mivel a gyógyszertől a nagyobbik fiam teljesen étvágytalan lesz, ezért Peti próbált olyan ebédeket kitalálni, amit mindenki jóízűen megeszik. Így egész héten rántott húst, extra krémes tagliatellét (recept hamarosan), házi pizzát és saltimboccát ettünk. Ez utóbbi egy vajas-zsályás, prosciuttós sült hús. Az olaszok eredetileg borjúból és sajt nélkül készítik. A férjem viszont száraz sertéskarajt használt hozzá (ez volt itthon), és tett rá mozzarellát, hogy a fájós torkú gyerekeknek jobban csússzon. Nagy sikert aratott vele. Az egy kiló húsból egy falat sem maradt.

Saltimbocca, ahogy mi szerejük:
Hozzávalók (négy főre)

  • egy kiló sertéskaraj
  • 100 gramm vaj
  • 80 gramm prosciutto
  • egy teáskanál zsálya
  • egy csomag mozzarella
  • néhány levél bazsalikom
  • ízlés szerint só, bors
  • egy kis olívaolaj a pácoláshoz


Az olívaolajban elkeverjük a sót, a borsot. Alaposan megforgatjuk benne a karajszeleteket. Majd egy éjszakára betesszük a hűtőbe pihenni, hogy alaposan összeérjenek benne az ízek.

Másnap nincs más dolgunk, mit kisütni. Felmelegítjük a vajat, beledobjuk a zsályát, és elkezdjük a karajt kisütni. Mindegyik oldalát nagyjából tíz percig sütjük fedő alatt. Mikor megfordítjuk, akkor a sült részére rátesszük a sonkát és a mozzarellát, amely a hő hatására szinte ráolvad. Friss rukkolával, spenótsalátával vagy tepsis krumplival kínáljuk! Fontos, hogy tálalás előtt locsoljuk meg a serpenyőben maradt szósszal és díszítsük meg egy kis bazsalikommal.

Tovább

Őszi töltött padlizsán

Észre sem lehet venni, hogy nincs benne hús!

Sikerült a hétvégén mini padlizsánokat vennem a fehérvári termelői piacon, a Jancsárkertben. Volt közöttük lila, fehér, meg kevert színű is. Úgy örültem komolyan, mint egy pár új cipőnek!

Már amikor beletettem a kosaramba ( bocs, a babakocsi kosarába) tudtam, tölteni fogom őket. Hogy mivel? Zellerrel, dióval, lilahagymával és rengeteg fokhagymával.

Őszi töltött padlizsán

Hozzávalók két személyre:

  • négy-öt darab mini padlizsán ( ha nem kaptok, akkor két sima)
  • egy nagyobb fej lilahagyma
  • egy csokor szárzeller
  • egy marék durvára vágott dió
  • hat gerezd fokhagyma ( ha szeretitek lehet több is)
  • egy evőkanál borecet ( vagy 10%-os sima ételecet)
  • néhány levél bazsalikom
  • egy teáskanál só
  • ízlés szerint olívaolaj

A mini padlizsánok tetejéről levágjuk a kalapot és a belsejét kikanalazzuk. Nem kell megijedni! Ez a recept legszemetebb, sziszifuszibb része, de nagyjából tíz perc energiabefektetéssel meg lehet oldani. A belsejét félretesszük, a külsejét pedig egy kerámia tálba pakoljuk.

Olívaolajon megfuttatjuk a diót. Mikor kezd egy kis színe lenni, rácsurgatjuk a mézet és hozzádobjuk a lilahagymát és a szárzellert. Aláöntünk egy deci vizet és pár percet rotyogtatjuk, majd jöhet a padlizsán belseje. Alaposan összedolgozzuk az egészet. Megsózzuk, belekeverjük az összezúzott fokhagyma gerezdeket és meglöttyintjük egy kis borecettel. Hagyjuk kicsit pirulni. Mikor a padlizsán kezd puhulni és nagyjából elfőtte a levét, akkor lecsukjuk a gázt.

Közben 180 fokra légkeveréses fokozatban beizzítjuk a sütőt. Összezúzunk még egy gerezd fokhagymát, majd belekeverjük egy kis olívaolajba és kikenjük vele a padlizsánok belsejét, majd visszatöltjük a tölteléket. Rátesszük a kalapokat. ( Ha egész padlizsánokkal dolgoztok, akkor vágjátok félbe, úgy töltsétek vissza a tölteléket és tegyetek rá alufóliát.) Meglocsoljuk az egészet még egy kis olívaolajjal, majd negyven perc alatt készre sütjük.

Végül szórjuk meg egy kis zellerzölddel és/vagy bazsalikommal!

Tovább

Tequilás chili con carne taco

tejmentes főétel
A maradék babból egy botmixerrel babpürét készíthetünk!

A férjemmel vendégeket vártunk. Napokig gondolkodtunk rajta, mi a fenét főzzünk, ami hamar, de még inkább gyorsan megvan, kellemesen eltelít, és egészséges. Valahogy nem jutottunk dűlőre, pedig volt időnk gondolkodni, inkább elmentünk vásárolni. Talán majd akkor beugrik valami. Milyen jól tettük!

Épp küzdöttem a gyerekekkel, mert a kicsi az összes fűszert le akarta rámolni a polcról, amikor a férjem egy üveg tequilát rakott be a kocsiba kéne valami welcome-drink alapon. És akkor bevillant taco. A férjemnek meg a chili. A többit meg gyerekjáték volt kitalálni. Mire hazaértünk fejben összeállt a menüsor:

  • előétel: guacamole szárzellerrel és sárgarépával
  • főétel: chili con carne tacóba töltve
  • desszert: tönköly churros

Sajnos, nem sikerült mindent a megfelelően dokumentálni, mert dzsászt in tájm végeztem. Bár ami késik, nem múlik.

Chili con carne taco tequilával ( négy adag)

  • egy kiló sertéscomb
  • négy lilahagyma
  • fél kiló szárazbab
  • két deci paradicsomszósz
  • egy kaliforniai paprika
  • négy cent tequila
  • egy evőkanál szegfűbors
  • egy evőkanál római kömény
  • egy teáskanál koriander mag
  • egy teáskanál cayenne bors
  • egy teáskanál fahéj
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint jalapeno paprika
  • ízlés szerint néhány levél koriander
  • nyolc darab taco

A lilahagymát durvára vágjuk össze, majd futtassuk meg egy naaagy vokban olívaolajon. Néhány perc pirítás után dobjuk rá a darált húst, a kaliforniai paprikát, öntsük fel a paradicsomlével meg tequilával. Keverjük össze az egészet! Keressünk egy csinos kis fedőt, és hagyjuk kis lángon rotyogni.

Közben az előre beáztatott babot külön rakjuk fel sós vízben főni, mert vagy két óra legalább kell neki, míg teljesen megpuhul.

Ha ezzel is megvagyunk, akkor egy mozsárban törjük össze a fűszereket: a szegfűborsot, a római köményt, a koriander magot. Keverjük őket össze a cayenne borssal és a fahéjjal. Szórjuk meg a ragut a fűszerkeverékkel, a sóval, karikázzunk bele egy kis jalapenót és addig főzzük, amíg a hús szájban olvadósra nem puhul és elfőli gyakorlatilag a levét. Ez majdnem másfél óra! Tudom, sok idő, de addig lehet ugrani a desszertre vagy inni egy kávét. Vagy mindkettőt.

A puhára főtt babot csak a végén keverjük hozzá. A tacókat közben egy serpenyőben vagy urambocsá mikróban megmelegítjük. A közepére betöltjük a ragut és félbehajtjuk. Meg lehet szórni még koriander levéllel, sajttal ( ha nem vagytok érzékenyek),kenhetünk rá guacamolét, vagy fokhagymás tejfölt vagy tabascót! A variációknak csak a képzelet szab határt!

Tovább

Rántott hús extrákkal

főétel tejmentes

A magyar konyha egyik sajátos (eredendően osztrákoktól importált) étele a rántott hús. A panírt mindenki másképp csinálja.

Vannak, akik a full hagyományos tojás-liszt-zsemlemorzsa szentháromságra esküsznek. Vannak akik parmezánt tesznek bele, mások meg sört vagy reszelt krumplit.. Ízlés (vagy hogy egy klasszikust idézzek) gusztus dolga. Tudjátok ez olyan, mint a lecsó. Aki életében egyszer klopfolt már húst, tudja, hogy készül a tökéletes.

Én a zöldfűszeres-fokhagymás bundát szeretem, mert ad egy kis extrát a húsnak amellett, hogy eszembe juttatja a dédi vasárnapi ebédjeit. Az egészséges köretek közül remekül illik például a szezámos vöröslencséhez, a bulgurhoz vagy a gerslihez, meg a hajdinához.

Fokhagymás-zöldfűszeres rántott hús

Hozzávalók (hat-hét adaghoz)

  • 80 dkg csirkemell
  • 10 dkg tönkölyliszt
  • 2 tojás
  • két deci zabtejszín ( lehet sima is, ha nem vagytok rá érzékenyek)
  • egy csokor petrezselyem
  • egy csokor bazsalikom
  • 5 gerezd fokhagyma ( lehet több is, ha szeretitek)
  • ízlés szerint só
  • kókuszzsír a sütéshez

A csirkemelleket nagyjából másfél centi vastagságú szeletekre vágjuk. Nagyon picit megklopfoljuk, hogy mindenhol nagyjából ugyanolyan vastag legyen. Egy kicsit megsózzuk, majd félretesszük.

Összeállítjuk a masszát. A tojásokat összekeverjük a tejszínnek, beleszórjuk az összevágott petrezselymet, bazsalikomot és végül az összezúzott fokhagymát.

Végül jöhet a liszt! Lehetőleg két adagban adjuk hozzá, mert akkor egyszerűbb egy fokkal csomómentesre keverni. Akkor jó a massza, ha éppenhogy ragad. (Ha folyós lett, tegyünk hozzá még egy kanál lisztet. Ha túl szárazra sikeredett, akkor egy kis vízre van szükség.)

A szeleteket egyenként megforgatjuk benne, majd forró kókuszzsírban, kis lángon kisütjük. Oldalanként nagyjából 7 perc kell, de érdemes figyelni, mert ikönnyen túl lehet sütni. Ha nem vagyunk biztosak magunkban, szemeljünk ki egy tesztpéldányt. Vágjuk ketté, ha szépen elváltak egymástól a rostok, tuti nem maradt nyers a közepe!

 A kókuszzsírtól nem lesz túl olajos, zsíros a hús, így nem lesz olyan érzésünk ebéd után, mint ha kő lenne a gyomrunkban.

Tovább
«
123
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com