Nem tudom ki ültette a családban az első kaprot, én már csak arra emlékszem, hogy pár éves gyerekként szaladgálok a magas, legyezőszerű kaporvirágok között. Képes volt bárhol kibújni a földből.

Kaporerdő szegélyezte a hagymát, virított a paradicsom árnyékában, de még a szerteszéjjel futó bab mellett is. Soha senki nem zabolázta meg. Hadd terjedjen, úgyis kell a vödrös uborkába meg a tökfőzelékbe! Főleg abba kell sok!

Idén én is ültettem kaprot a fűszerkertbe, mert hát tudjuk, jó a tökfőzelékbe. Én szoktam halakhoz használni, mert remekül kiegészíti a citromos-fokhagymás pácot. Lehet belőle például teát főzni, mert a kapor gyógynövényként is jól funkcionál.

A kapor:

  • segíti az emésztést
  • javítja az étvágyat
  • csillapítja a hányingert
  • erős baktériumölő hatással rendelkezik,
  • gyorsítja a sebek gyógyulását.

Akár álmatlanság ellen is be lehet vetni! Tele van A-, B-, és E-vitaminnal, de magas a kalcium, a magnézium, a cink és foszfortartalma is.

Magas káliumtartalmának, és a benne lévő telítetlen zsírsavaknak köszönhetően csökkenti a vérnyomást, amivel hozzájárul a szív -és az erek egészségének megőrzéséhez.

Érdemes frissen fogyasztani, mert szárítás során sokat veszít az illóolajtartalmából.

A tökfőzelékbe, nagyjából bármilyen halhoz lehet használni, de zöldségkrémekhez (pl. csicsóka) is kiváló. Egy a lényeg, érdemes apránként hozzáadni a fogáshoz, nehogy elnyomja a többi ízt!

Kép forrása:pixabay.com