Egy kis doboz áfonya (inkább ezt veszek a gyereknek, mint csokit) meg egy zacskó biorépa a zöldséglevesbe, és hopsz máris repült ezer forint. Azt vettem észre, de javítsatok ki, ha tévedek, az elmúlt néhány évben a hús árához viszonyítva, a zöldség és a gyümölcs drágább lett.

Én meg ragaszkodom, hogy naponta kerüljön belőlük az asztalra, ezért átálltam tudatos anyu üzemmódra. Nem kell semmi extrára gondolni. Csak ilyen apróságokra, hogy:

  • vásárlás előtt átnézem a hűtőt
  • kábéra megtervezem a heti menüt
  • legalább fejben írok egy listát vagy rámondom a telefonomra
  • helyi termelőktől vásárolok idény zöldséget és gyümölcsöt

Mivel dübörög a sütőtökszezon, ezért most viszonylag olcsón vettem egy nagyobb darabot, és a hűtőben levő csirkemájjal összeházasítottam.

Sokkal jobb volt, mint krumplival!

Az édes sütőtök remekül kiegészítette a máj telt ízét. Még úgy is, hogy lusta voltam előtte megsütni, és csak serpenyőben pirítottam egy kicsit rá. A kisebbik fiam még a tányér széléről is lekotorta a maradékot.

Sütőtök csirkemájjal

Hozzávalók három főre:

  • fél kiló csirkemáj
  • egy fej lilahagyma
  • egy csokor újhagyma
  • négy gerezd fokhagyma
  • egy fél sütőtök
  • egy teáskanál fahéj
  • egy teáskanál szerecsendió
  • egy teáskanál piros paprika
  • két darab babérlevél
  • fél citrom leve
  • ízlés szerint só
  • kókuszzsír a sütéshez

Kókuszzsírban megpirítjuk az összevágott hagymákat, majd rádobjuk a nyers, hámozott, sütőtök kockákat. Picit megpirítjuk. Közben vadul kevergetjük, nehogy leégjen az alja. Végül egy kis vizet alálöttyintünk, majd rátesszük a fedőt.

Hagyjuk pár percet rotyogni, majd beledobjuk egy laza mozdulattal a babért, a fahéjat, a szerecsendiót, és a piros paprikát. Amikor a tök annyira puha lesz, hogy éppen bele tudjuk szúrni a villát, akkor hozzáadjuk a felkockázott májat. Belekeverjük az összezúzott fokhagymát.

Megint jön egy pár perces rotyogtatás, ami alatt frankón el lehet tüntetni a zöldséghéjakat. A máj, ha megpuhult, megsózzuk és ráfacsarunk egy kis citromlevet.

Önmagában egytálételként is megállja a helyét, vagy össze lehet mellé dobni egy bézik rukkola salátát vagy urambocsá egy kis magos kenyérrel is ki lehet tunkolni.