Egy tökös muffin csak bevállalósoknak

Az idei gatyarohasztó kánikulát nehezen viseltük. Főleg az volt a rossz, hogy ugyanúgy, mint amikor egész nap vízszintesen zuhog az eső, és derékig ér a szél, csak este öt után lehetett kimenni. A „nemzetközi helyzetet”...
A bejegyzés folytatódik »
 

Amaránt: egész délután pörögsz tőle

Nagyon szeretem a kávét, főleg azt, amikor a kesernyés utóíze összemosódik a tej nyelven szétolvadó forró lágyságával. Akkor megszűnik minden, a pillanat az enyém! Előfordul ennek az ellenkezője is. Amikor az egyéves kisfiam...
A bejegyzés folytatódik »
 

Fehérrépa püré, egy gátlástalanul finom köret

Kisgyerekként nem voltam oda a sárgarépáért. A fehérrépát pedig kifejezetten gyűlöltem. Nagymamám és a dédim zseniális húslevesét sem voltam hajlandó megenni, ha láttam, hogy  a kettő körül valamelyik...
A bejegyzés folytatódik »
 

Gyömbéres-spenótos csirke: a húsz perces ebéd

Államalapító Szent István ünnepén, arra gondoltam, hogy sokunknak, köztük nekem is, nincsen kedve a konyhában órákat tölteni. Aki ebédelt (vagy inkább csak próbált pár falatot bekapni) egy- vagy több három év alattival...
A bejegyzés folytatódik »
 

Banánpalacsinta, a büntetlen és ronda édesség

Egyszer, amikor még egyetemista voltam - a főzőtudományom valahol a pirítós, a mikrós virsli és a lágy tojás között mozgott- elhatároztam megsütöm anyukám tuti palacsintáját. A szeminárium után mindent...
A bejegyzés folytatódik »

fit food challenge

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Címkefelhő

gluténmentes (86),tejmentes (76),paleo (69),vegán (33),leves (14),desszert (13),nagyon finom (12),laktózmentes (11),kalóriaszegény (9),diéta (8),gyors ebéd (8),tudatos vásárlás (8),egytálétel (7),dietas recept (7),alma (7),laktozmentes (6),gyorsebéd (6),karácsony (6),egészséges életmód (5),paradicsom (5),mindenmentes (5),menü (5),mind megettük (5),köret (5),csirke (5),gyömbér (4),egészséges recept (4),diétás recept (4),padlizsán (4),cékla (4),főzelék (4),nagyonfinom (4),köles (3),sütőtök (3),mindmegettük (3),torta (3),dió (3),keletikonyha (3),petrezselyem (3),gyors (3),karfiol (3),hal (3),gasztrosztori (3),zöldségkrém (3),nem hízlal (3),adalékanyag (3),spagetti (2),lime (2),édeskömény (2),saláta (2),gyors desszert (2),tojásmentes (2),pohárkrém (2),liszt (2),pite (2),sütésnélkül (2),sütemény (2),baba (2),fogyástörténet (2),főétel (2),gomba (2),csokoládé (2),növényi tej (2),kenyér (2),diétás (2),challenger (2),lencse (2),kacsa (2),életmód (2),anya (2),garnéla (2),káposzta (2),egészséges (2),quinoa (2),gyors recept (2),amaránt (2),diétás desszert (2),vegán ebéd (2),diétás étel (2),kókusz (2),dietas (2),dieta (2),paprika (2),fehérrépa (2),chia (1),bor (1),egészséges desszert (1),paszternák (1),fánk (1),cleankaja (1),chiamag (1),chia puding (1),zöldség-gyümölcs (1),fogyás (1),mák (1),quinoa saláta (1),mézeskalács (1),citrom (1),allergia (1),vörös quinoa (1),marha (1),brokkoli (1),egészséges édesség (1),újévi fogadalom (1),szaloncukor (1),gyümülcskenyér (1),főzés nélkül (1),siker (1),hajdina (1),szoptatás (1),hasfájás (1),vizsprint (1),étrend (1),enesazegeszsegugy (1),azelsosprint (1),partikaja (1),palacsinta (1),balaton (1),ekcéma (1),tejfehérjeallergia (1),étkezési problémák (1),kovászos uborka (1),étteremajánló (1),vegetáriánus (1),azelső (1),praktika (1),nyúl (1),olcsórecept (1),bonbon (1),borsó (1),cukormentes (1),rák (1),meggy (1),sertés (1),pazarlás (1),kezdoszakacs (1),tudatos fogyasztás (1),keksz (1),levesbetét (1),csernaszabobandi (1),krémleves (1),harmadik világháború (1),gluténmentes desszert (1),lazac (1),céklaleves (1),póréhagyma (1),pohárdesszert (1),Lecsó (1),brownie (1),tökösmákos (1),egészséges ebéd (1),gyerek (1),krém (1),uborka (1),muffin (1),pörkölt (1),poharas (1),céklakrém (1),kókuszos banán (1),rozmaring (1),zeller (1),szilva (1),lecsó (1),csirkecomb (1),áfonya (1),diétás torta (1),főzelékfeltét (1),fasírt (1),kölestorta (1),tök (1),szalonna (1),videó (1),torna (1),banánpalacsinta (1),tészta (1),pulyka (1),who (1),bulikaja (1),hús (1),liba (1),(1),olcsó (1),édesburgonya (1),nyári ízek (1),logisztika (1),túlélés (1),élelmiszer (1),előétel (1),paleocsinta (1),vegán étel (1),köleskeksz (1),fehérrépapüré (1),recept (1),tápiókagyöngy (1),banán (1),babakonyha (1),hozzátáplálás (1),lisztmentes (1),paleo desszert (1),kuszkusz (1),spenótos csirke (1),fűszer (1),tej (1)