Szeptemberben fél Fehérvár a Lecsófesztiválra hangolódik. A munkahelyek dohányzásra kijelölt helyein az emberek arról diskurálnak milyen tuti helyről szerzik be a paradicsomot, ki hozza a vágódeszkát, vagy ki megy el a boltba a közös főzéshez nélkülözhetetlen rekesz sörért.

A Nagy Nap hajnalban mindenki felállítja az aszfalton a kis bográcsát, lehúzza a kötelező „welcome” pálinkát, és nekiáll jobb esetben például hagymát pucolni. (A rosszabbat a fantáziátokra bízom.) Közben a kiutalt sörpadok előtt összefut valamelyik tíz évben egyszer látott középiskolai osztálytársával. A szűk egy órás anekdotázás közben csak előkerül még egy üveg alkoholos ital a szatyor mélyéről. És ez így megy egész nap!

A bográcsok rotyognak, a füst mindent beborít. A főzőverseny okozta izgalmat szinte kézzel lehet tapintani. A csapatok igyekeznek játszani az ízekkel, az alapanyagokkal. Elvégre a több száz potenciális lecsókirály/királynő közül valahogyan ki kell tűnni.

Mivel most hétvégén lesz a Lecsó (szigorúan nagy betűvel), már mindenkin úrrá lett a lecsóláz, ezért úgy gondoltam, elkészítem az én hipergyors, reform lecsómat quinoával. (Korábbi quinoás receptemet lásd itt!) Ha már a fehérváriak úgy tartják, minden lecsó, amit annak szánnak.

Bird is the word...

Quinoás reformlecsó

Recept két főre

  • kétszáz gramm quinoa
  • négy darab közepes paradicsom
  • egy darab nagyobbacska paprika
  • egy fél szál póréhagyma
  • két deci paradicsomlé
  • két evőkanál nyírfacukor
  • egy kávéskanál koriander
  • egy csipet petrezselyem
  • egy csipet só
  • a sütéshez kókuszzsír

Első lépésként a quinoát tíz percre beáztatom, majd jó alaposan leöblítem. Megkóstolom, ha még keserűnek találom, akkor még egyszer lemosom, aztán fél liter vízben megfőzöm. Forrástól számítva negyed órán belül készen van.

Közben a felkarikázott póréhagymát a kókuszzsíron megpirítom. Rádobom az összevágott paprikát, paradicsomot. Felöntöm az egészet paradicsomlével. (Én a nagymamám házi paradicsomlevét használom, de teljesen jó a bolti is.) Rászórom az aprított petrezselymet. Pár percig hagyom rotyogni, aztán ízesítek. Beleteszem a koriandert, a nyírfacukrot és a végén sózok. Hagyom tíz percig főzni, és már tálalom is.

Bevallom, nem is gondoltam volna, hogy szigorúan az inka-magyar barátság jegyében a quinoa ennyire bírja a lecsó magyaros változatát. A végeredményről csak annyit, hogy délután ettem volna még egy tányérral, de a konyhában sajnos/szerencsére már csak az üres fazék várt rám.