Piacon vásárolni sokkal nagyobb élmény, mint mondjuk bemenni bármelyik hiperbe, diszkontba és telipakolni a kosarat. A piacozásban valahol ott lakozik a lélek. Egy vérbeli őstermelőnek mindig van egy-két jó szava az éppen aktuális vevőjéhez. Ez csak egy olyan, pénzben nem mérhető apróság, amivel egy másik ember napját szebbé lehet tenni. Szerencsére itthon is  megtelnek élettel a régi vásárcsarnokok. (Nemcsak a dolog lelki oldala miatt.) Sok városban újabb-és újabb helyek nyílnak, ahol aztán jó esetben mindenféle egészséges, netán vegyszermentes finomsággal lehet találkozni.

Fehér padlizsánt (tojásgyümölcsöt) már az ókorban is ették. 

Viszont nem árt résen lenni, mert bárhol megjelenhetnek a fejkendős néniknek álcázott szerencselovagok, akiknek a kis asztalkájáról szinte ordít a nagy szeműre duzzasztott íztelen spanyol szőlő. Ha már rászánjuk az elvileg minőségi alapanyagok beszerzésére az időt, és nincsenek meg a tuti forrásaink, akkor érdemes az alábbi tanácsokat megfogadni:

  • Akinek nem olyan tökéletes, távolról sem polcról leugrós az áruja, az esetek kilencvenkilenc százalékban maga termelte, és nem a nagybanin vagy boltban nagy tételben vásárolta.
  • Mindig kérdezzük meg, hol van a földje, kertje, állatai stb. Egy igazi őstermelő ilyenkor általában egy minimum három perces monológban elmeséli, mióta csinálja, használ-e vegyszert stb. Ha esetleg valamelyik családtag árul, akkor is tud erre a kérdésre válaszolni. Ha kókler, akkor legalább húsz másodperces hatásszünet következik, vagy lesütött szemmel mondja, hogy ő is úgy vette, mint a szomszéd Mariska. (Nekem mindegyikre volt példa.)
  • A zöldséget, gyümölcsöt mindig mi válasszuk ki!
  • Ha lehet akkor, akkor kérjünk kóstolót.
  • Az alkudozás a piac része, ne féljünk tőle!

A piacon igazi kincsekre lehet bukkanni. A múltkor például egy pár kisebb fehér padlizsán keltette fel a figyelmemet, mert ilyennel a hagyományos boltban korábban még nem találkoztam. Az őstermelő néni elmagyarázta, hogy ez sokkal de sokkal jobb a lila változatnál. Nincsen benne annyi mag, így sokkal krémesebb, intenzívebb ízű vinetta, azaz padlizsánkrém készül belőle. Igaza lett.

Egy "mosolygós" pirítóssal könnyebben indul a nap.

„Mindenmentes” padlizsánkrém (kábé kétszáz gramm jön ki belőle)

  • két darab közepes fehér padlizsán ( ha nem találtok, jó a sima lila is)
  • három gerezd fokhagyma
  • egy deci mandulatejföl (vagy három evőkanál majonéz)
  • egy csipet bors
  • ízlés szerint só
  • fél marék friss petrezselyem zöldje

A sütőt előmelegítem 180 fokra, légkeveréses fokozatra. A padlizsánokat egy villa segítségével jó sűrűn megszúrom, hogy sütés közben a gázok távozni tudjanak. Egy gyors mozdulattal tepsibe teszem őket és már mehetnek is barnulni. A fehér padlizsán elég látványosan sötétedik, de csak akkor kell kivenni, amikor már szó szerint „ráncosra” pirult. Ez nagyjából fél óra. Utána pár percet érdemes várni, hogy egy kicsit hűljön, kivéve ha az ujjunk hegye extrém mód bírja a forróságot. Ha jól átsült a padlizsán, gyakorlatilag majdnem egyben lejön a héja, ami felettébb jó hír.

A darabokat turmixba, vagy egyéb aprításra alkalmas eszközbe tesszük, majd hozzátesszük a fokhagymát, a petrezselyem zöldjét. Körülbelül három perc alatt krémesre turmixoljuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, és már kenhetjük a pirítósra. Tökéletes reggeli egy csésze forró kávéval!