baba étkezési problémák
Kép forrása: feedingmykid.com

Hogy egy gyerekeknek mennyit kell ennie ( a mitre most nem térünk ki), arról mindenkinek megvan a saját, kősziklába vésett véleménye. A nagymamáknak, a játszótéri bioanyatársadalomnak, de még a kisboltban az eladónak is. Persze mindenki mást mond, nehogy véletlenül is könnyű legyen a szülőknek. Van olyan, aki szerint nettó pazarlás, ha a kicsi elutasítja laza három decis főzelék utolsó két kanálkáját. De létezik a másik véglet is, aki szerint két kiflifalat elmajszolgatása bőven felér egy kiadós vacsorával, akkor is, ha szemünk fénye egész nap egy pohár joghurtot meg két szelet almát evett.

Hol az igazság?

Induljunk ki abból, hogy adott egy egy-és három év közötti öntudatos totyogó, aki egyszer majdnem egy felnőtt tányérnyi ételt fal be, máskor meg, mint a kismadár, csipeget. Fontos tudnunk, hogy ebben a korban átlagban napi 1000, más tanulmányok szerint 1200-1400 kalóriát kell egy gyereknek elfogyasztania.

Mit kell a szülőnek tennie?

  • Ha egy gyerek elkezdi kiköpni az ételt vagy eltolja a tányért, higgyük el, hogy jól lakott. A Kaliforniai Egyetem kutatói végeztek egy kutatást, miszerint a szülők 85 %-a jutalmazza vagy valamilyen módon megdicséri a gyereket, ha többet eszik. Ennek hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek. A Pennsylvaniai Egyetem egyik tanulmánya szerint ilyen minta esetén veszélye, hogy a gyerek elveszti a kapcsolatot az éhségérzetével, és öt-tíz éves korára elhízhat. Pedig csak azt kéne megérteni, hogy egy totyogós általában azért nem eszik, mert épp a világot akarja felfedezni. Ha nagyon nem akar enni, akkor nyugodtan tegyünk kéztávolságra egy tál gyümölcsöt vagy zöldséget.
  • Tartsunk napirendet az étkezésben! Legyen meg a reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora. Ha a gyerek valamelyik étkezésnél kevesebbet eszik, legyen tisztában azzal, hogy a kábé két-három óra múlva újra ehet. Ha nagyon nem akar enni, mert ilyen is előfordulhat, akkor két étkezés között nyugodtan tegyünk kéztávolságra egy tál gyümölcsöt vagy zöldséget.
  • A kreatív tálalás csodákra képes! Egy napocskát formázó alma vagy egy mosolygós szendvics sokat javíthat az étvágyon!
  • Mutassunk példát! Ha látja, hogy mi jóízűen, asztalnál, ülve eszünk, akkor előbb-utóbb ő is kíváncsi lesz, mit falatozunk, és odajön!

Felhasznált irodalom:

Sally Kuzemchak How much does my kid need to eat? www.parents.com

Energy In: Recommended Food &Drink Amounts for Children www.healthychildren.org