Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Azt hittem, hogy tejfehérje-allergiám van…

Az egész a második terhességemmel kezdődött, amikor nagyjából fél időnél megjelent egy kicsi, viszkető folt az arcomon. Ekcéma. Kentem, alapoztam, de különösképp nem tulajdonítottam neki túlontúl nagy jelentőséget, mert egy két éves, a munka és egy nem egyszerű terhesség mellett nem jutott rá idő. Meg ugye a hormonok. Biztos voltam benne, egyszer elmúlik. Igazam is lett.

A szülés után szépen megszűnt. Mondjuk nem ettem akkor semmilyen tejterméket, nehogy a kisebbik fiam is olyan extrém mód hasfájós legyen, mint a nagy. Aztán, ahogy teltek a hetek, néha-néha elcsábultam egy-egy csík sajtra, vagy a gyerekek maradék joghurtjára és olyankor az arcom ismét viszketni kezdett. A helyzetet csak fokozta, ha elcsipegettem néhány szem diót, vagy kicsit több stressz ért a kelleténél.

Aztán tavaly tél végére eldurvult a helyzet, ezért a nagyböjtben tej-és húsmentes tisztítókúrát tartottam. Meg is lett az eredménye. Szépen visszaszorultak a foltok. Google-doktor szerint azért, mert tejfehérje-allergiám van. Rendes, hús-vér bőrgyógyászhoz nem mentem el. Úgy kilencven százalékra tartottam is a tejmentességet. A család is tudomásul vette. De csodák csodájára, ha néha-néha lecsusszant egy szelet pizza vagy egy gombóc vaníliafagyi, akkor nem történt semmi.

Aztán jött az ősz. Sok lett a munka! A kisebbik kezdte a családi napközit, ismét jött a fülgyulladás-szezon, a sok nem alvás, idegeskedés. És megint piros lett az arcom. Egy hónapig egészen jól el lehetett tüntetni. Aztán egyik nap megkívántam a gyerekek sajtos kiflijét, és másik nap így néztem ki.

Ez már nem tűrt nyomdafestéket! Nem bírtam aludni, annyira égett a bőröm! Itt már tudtam, sürgősen orvosi segítséget kell kérnem. Egy véletlen folytán kiderült, hogy a fiúk gégésze allergológus is egyben, aki mikor meglátott, rögtön allergiavérvételt kért. Egy hetet kellett várnom az eredményre. Addig a mediátor diéta szerint kellett étkeznem, amelyhez képest egy mindenmentes étrend maga a lehetőségek tárháza.

Mindegy, ha nehezen is, de kibírtam azt a hét napot. Amikor kézbe kaptam az eredményt, tágra nyíltak a szemeim. Kiderült: nem vagyok allergiás semmilyen ételre. Még a tejfehérjére sem. Viszont extrém poratka allergiám van, amely a fűtési szezonban tetőzik. A tej meg a dió csak felerősítette az ekcémás tüneteket.

Végszükség esetére kaptam antihisztamint. A doktornő a lelkemre kötötte, hogy maszkban takarítsak, vizes ronggyal törölgessek, hetente hatvan fokon mossam az ágyneműt és ha egy mód van rá, sose legyen házban 22 foknál több, mert akkor borzasztóan el tudnak szaporodni az atkák. És ha egy mód van rá, a takarítós napokon mérsékeljem a tejtermék-fogyasztást.

Ez karácsony előtt volt. Atkamentesítettük a házat. A férjemmel együtt letöröltük a szekrények tetejét, a hosszú szálú szőnyegeket kivittük a hidegbe, kiráztuk és csak utána porszívóztuk ki. Azóta becsülettel figyelünk a szobák hőmérsékletére, a páratartalomra, a szellőztetésre. Az ekcéma azóta sem tért vissza, pedig hetente egyszer egy csík sajt azért le-lecsúszott...

Tovább

A nagy ekcéma-challenge

ekcéma tejfehérjeallergia gasztrosztori
Kép forrása: globalnews.ca

Viszket. Ég. Hámlik. Már megint. Na, hol? Hát persze, hogy az arcomon. Nincs az az alapozó és korrektor kombó, ami eltakarná a vörös foltokat. Már mások is rákérdeznek, hogy mi ez? Én csak hümmögök: ekcéma. Már megint kijött. Sajnos. Nem tudok mit tenni. Kenem rendesen, de ha jön egy kis stresszfröccs vagy befigyel néhány falat dió úgy néz ki az arcom, hogy az nem tűr nyomdafestéket.

Tudom, el kéne mennem bőrgyógyászhoz, de mit csináljak, ha nincs a közelben olyan, akiben maradéktalanul megbíznék. Az elmúlt évek alatt párat már elfogyasztottam. Ez vidék, nem Budapest! Nincs akkora választék!

Tejfehérje-allergia?

Végül megkérdezem Google-doktort. Végigolvasok jó pár egészségügyi oldalt, és megakad a szemem a tejfehérje-allergián. Nem laktózérzékenység, hanem kazeinallergia. Két külön dolog. Az előbbi azt jelenti, hogy a testben nincsen enzim, ami lebonthatná a tejcukrot, míg az utóbbi esetben, ha a szervezet találkozik a tejfehérjével, valamilyen módon jelzi. Például ekcémával, csalánkiütéssel, esetleg különféle emésztési panaszokkal, köhögéssel, gége-vizenyővel stb. A tejfehérje-allergiát úgy lehet a legkönnyebben kizárni, ha a tejet minden formájában kizárjuk az étrendünkből, és nagyjából egy hónap múlva fokozatosan újrabevezetjük.

Nem nagy ügy! Végülis nem először csinálok ilyet! Egy hónapot kibírok!

Tejmentes-kihívás sokpontnulla

Legelőször akkor kellett tejmentesen étkeznem, mikor a nagyobbik fiamat szoptattam, mert elég volt egyszerűen egy túrórudit megennem, máris egész éjjel ringathattam. Utána azért nem ettem tejterméket, mert paleóztam, és leakartam adni a terhesség alatt felszedett kilókat. Miután ez megtörtént, apránként visszavezettem mindent az étrendembe. Nem ittam vödörszámra a tejet, de egy pohár joghurtot egy héten, egy-egy tejszínes ételt meg pár szelet sajtot megengedtem magamnak. Ekkor már néha-néha megjelent egy-egy piros folt az arcomon, de kezelhető volt.

Aztán a kisebbikkel lettem terhes, és olyan huszonöt hetesen epegörcsöt kaptam. Akkor is tartani kellett a tejmentességet, meg egy csomó minden mentességet. (Ez is megérne egy blogposztot, hogy mennyire kemény az epediéta...)Aztán megint jött a szoptatás. Az elején itt sem ettem semmi olyat, ami tejet-vagy tejszármazékot tartalmazott. Aztán ahogy teltek a hónapok, egyre jobban kívántam a sajtokat. És apránként ismét el kezdtem bevezetni, és szépen lassan jöttek elő az égő, vörös foltok az arcomon.

ekcéma tejfehérjeallergia gasztrosztori
Smink és filter nélküli valóság.

Itt tartunk most. Holnaptól nem eszek megint tejterméket legalább egy hónapig, és meglátjuk lesz-e változás. Most nehezebb lesz a helyzet, mert borzasztóan hozzászoktam, hogy a gyerekek maradék joghurtját én ettem meg..

U.i.: Egy hét múlva jön az első heti tejmentes beszámoló!

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com