reblog

Egy kisgyerek mellett majdnem minden reggelem olyan, mintha az őskáoszt akarnám erőnek erejével legyőzni. Mondjuk azt szeretem, amikor duruzsol a vízforraló, serceg a kókuszzsír az omlett alatt, és a kicsi ujjak között roppannak a reggeli záróakordjaként járó kekszecskék. A színes-szagos hangok beszippantanak, de az idill csak rövid ideig tart. Miután túl vagyok a "jóreggelt" feketémen, szinte arcul csap a kőkemény valóság.

A serpenyő aljára a férjem odaégette a tojást, a koszos bögrék sorban állnak a pulton, és a padlón szétszóródó morzsákból három hangyaboly jóllakna. Nekiállok, súrolok, seprek, pakolok. Közben csörrennek a fedők, borulnak a fakanalak, és a rend továbbra is egy utópisztikus vágyálomnak tűnik. Mire nagyjából összekapom a konyhát, túl vagyunk a délelőtti meséken és a maratoni tízórain, az óra már tizenegyet üt. Kisebb pánikrohamot kapok, mert délre kéne valami ebédet prezentálnom. Ekkor benézek hűtőbe, ami kishíján pirosan villog az ürességtől. A bolt messze van, a gyerek álmos, én meg lehetek kreatív.

Nah, a mai recept is egy ilyen helyzetben született. Fél órás fitnesz menü, ami bőven túltesz a tök és a póré barátságán.

Mandulás-pórés-sütőtökös csirkés kuszkusz (recept két főre)

• fél kiló csirkemell
• kétszáz gramm kuszkusz
• egy szál póréhagyma ( a szára is)
• harminc deka sütőtök
•  egy deci mandulatejszín (ha nem vagytok tejérzékenyek, akkor lehet sima is)
• két evőkanál mandula
• egy késhegynyi fahéj
• egy evőkanál szerecsendió
• egy kávéskanál kakukkfű
• ízlés szerint só, bors
• a sütéshez kókuszzsír

A durvára vágott pórét egy vokban kókuszzsíron megpirítom. Hozzá dobom a viszonylag kis darabokra szeletelt sütőtököt. (Én nem szoktam előfőzni, vagy elősütni, sokkal egyszerűbb, gyorsabb, ha minden egy serpenyőben készül.) Beleteszem a csirkemelldarabokat, és öt percig együtt sütöm őket. Ezután felöntöm egy deci vízzel, beledobom a mandulát, és hagyom az egészet rotyogni.

Mikor a sütőtök elkezd puhulni (kb. tíz perc), akkor az egészet felöntöm mandulatejföllel, majd belerakom a fűszereket: a kakukkfüvet, a szerecsendiót és fahéjat. Sózom, borsozom. Beleteszem a kuszkuszt, ami egy szempillantás alatt felszívja a pórés-mandulás levet. Alaposan összekeverem az egésszel, majd formás kis adagokban tálalom.

A kakukkfű, a fahéjas szerecsendió és a kuszkusz pazar mód feldobja az amúgy tökegyszerű tökös-pórés csirkét. A receptnek van még egy plusz előnye azoknak, akik nem érzik a mosogatásban a zent: a főzés során egyetlen edényt piszkolunk össze, így újabb értékes perceket lophatunk az amúgy mindig kevésnek tűnő huszonnégy órából.

Az első ködös, őszi reggel után a férjemen is erőt vett a biológia. Pusztán evolúciós okokból valami szaftos, lehetőleg zsíros húst kívánt ebédre egy kis sült krumplival. Tipikus férfi! Szerencsére disznóhús már hónapok óta nincsen a hűtőben, ő meg lusta volt elmenni a boltba venni, ezért megegyeztünk a kacsában. A másik vicces dolog, ami persze akkor, abban a pillanatban korántsem tűnt humorosnak, hogy a főzés felénél Peti elkezdte az „én hogyan csinálnám” monológot.

„Nem raksz alá egy kis szalonnát? Ez mangalicazsíron lenne a legfinomabb! Én még tennék hozzá egy kis fehér bort. Biztos, hogy átsült?! Ennyi idő alatt?! Az kizárt dolog!”

Bírom én az építő jellegű kritikát, meg az egyedi javaslatokat! De ha én főzök, akkor én vagyok az úr a konyhában! Ő maximum csak ebéd után véleményezhet. Pont. Szóval, így lett a kacsamellből fél órás, „fogjuk rá, hogy fitnessz” kaja.

Fokhagymás-korianderes kacsamell fahéjas barackkal (recept két főre)

• fél kiló kacsamell
• két darab nektarin (keményebb fajta)
• három gerezd fokhagyma
• egy késhegynyi koriander
• két evőkanál méz
• egy kávéskanál fahéj
• egy csipet bors
• ízlés szerint só

A kacsamell bőrös részét nagyjából centinként beirdalom úgy, hogy közben nem vágok bele a húsba. Szóval, csak óvatosan a késekkel! Ezután előveszek egy serpenyőt, és közepes lángon „szárazon” melegíteni kezdem. Nagyjából három perc múlva ráteszem a kacsákat, de úgy, hogy a bőrös oldaluk lefele legyen. A zsírjuk pillanatok alatt kisül, így a hús ebben pirul meg. Mindegyik oldalt nagyjából öt percig sütöm. A szeletekre rakok egy kis összezúzott fokhagymát, egy késhegynyi egész koriandert. Nem maradhat ki a só és a bors sem. Akkor van vége az első etapnak, ha a kacsamell mindkét fele szép, pirosas színű.

A sütőt előmelegítem 170 fokra, légkeveréses fokozatra. A kacsákat ráteszem a rácsra. Eggyel lejjebb rakok egy tepsit, hogy a sütés közben kicsorduló zsír ne trutymózza össze az egész sütőt. Innentől kezdve a húsok nagyjából húsz perc alatt pazar mód átsülnek. Amíg várok rájuk, a megpucolt, összevágott nektarinokat két evőkanál mézen megfuttatom. Rádobom a fahéjat is, aztán kábé öt perc alatt készre sütöm a barackfalatkákat is. A kacsákat, mielőtt kiveszem a sütőből, egy hústűvel megszúrom, hogy a belsejük is teljesen megpuhult-e.

A végeredményről most nem nyilatkozom. Csak sandán mosolygok. A nagy ételkritikust, vagyis a férjemet idézném:

"Egyszerűen tökéletes. A külseje ropogós, belül mégis szaftos. A fahéjas barack enyhén édes utóíze pedig remekül kiemeli a kacsamell finom fűszerességét. Jah, és ehetjük ezt karácsonykor is?!"

Epilógus:

A kacsa kisült zsírját nehogy kidobjátok! Egy éjszaka alatt a hűtőben szépen megdermed, és fantasztikusan illik a reggeli pirítóshoz.

Félre ne értsétek! Kifejezetten szeretem, amikor ide-oda hajlítgatják a vállamat, meg beletérdelnek a derekamba a hajlékony thai masszőrök. Azonban a thai, jobban mondva a keleti konyha még közelebb áll a szívemhez. A férjemmel a kapcsolatunk romantikusan bohém időszakában, amikor még Pesten éltünk gyerek nélkül, szívesen mulattuk az időt a thai, kínai, vagy éppen indiai vendéglőkben. Amióta leköltöztünk Fehérvárra, és megszületett a fiúnk, azóta kissé körülményes módon jutunk el ilyen helyekre. Ha nagyon megkívánom a fűszeres, szinte a nyelőcsövet végigégető kaját, akkor Peti rövidre zárja a történetet. Beugrik a belvárosba, aztán hoz a két kínai gyorsbüfé valamelyikéből egy kicsit csípős, kicsit savanyú csirkét bambusszal.

Ha ennél egy fokkal többre vágyok, akkor fogom magam, és nekilátok. Feltéve, ha nem kell hozzá semmi különleges, vidéken szinte beszerezhetetlen alapanyag. Ez a garnélaleves roppant egyszerű, húsz perces és fantasztikus ebéd. Nem olyan drága, mint amilyennek elsőre tűnik. Két adagra elegendő, gyorsfagyasztott garnéla ára nagyjából egálban van csirkével.

Kókuszos-hagymás garnélaleves (recept két főre)

• 250 gramm garnéla
• három közepes fej újhagyma (szárastul)
• három gerezd fokhagyma
• három deci kókusztej
• egy evőkanál nyírfacukor
• két kávéskanál gyömbér
• egy kávéskanál kardamon
• fél citrom leve
• egy csipet bors
• ízlés szerint só
• a sütéshez kókuszzsír

A kókuszzsíron megfuttatom az apróra vágott újhagymát, majd felöntöm az egészet nagyjából két deci vízzel. Egy gerezd fokhagymát belepréselek, és hagyom főni. Közben egy vokban bő kókuszzsírban megsütöm a kiolvasztott garnélákat. Mindegyik oldalt nagyjából négy percig pirítom. (Akkor jó, ha a fehér rész kezd egy kicsit áttetszővé válni.)Ezután belelöttyintem a kókusztejet, hozzáteszem a maradék fokhagymát, az összevágott hagymaszárat plusz a fél citrom levét. Egy-két perc alatt összefőzöm.

A garnélás vok tartalmát beleöntöm a hagymás levesalapba. Már csak az ízesítés van hátra! A só és a bors után gyömgyérrel meg kardamonnal a levet meglepően pikánssá teszem. Hogy kicsit közelebb hozzam a citrom fanyarságát a keleti fűszerekhez egy evőkanál nyírfacukorral lágyítok a levesen. Néhány percig még rotyogtatom, és már végeztem is. A hagymaszeleteléstől  a tálalásig kábé huszonötpercre van szükség, hogy a ebédre(vacsorára) Bangkokban érezhessük magunkat.

Vannak olyan pillanatok, amikor a napi ebéd kérdése huszadrangú problémává semmisül. Amikor nincsen idő flancolni, új alapanyagokkal kísérletezgetni vagy éppen a különleges hozzávalók után futkározni.

A kisfiam összeszedett valami szuper vírust a héten, így nem sok időm maradt a főzésre. Alapjáraton a „babán” állandóan be van kapcsolva explorer gomb. Birizgálja a fantáziáját, hogy miért van például fekete madzag a falon lévő fehér kis négyzet és a laptop között, hova bújtak éppen a pici, húsos ujjacskái elől a színes kábelek?! Most szegénykém csak bámult maga elé,  a nap huszonnégy órájában hozzám bújt hozzám.

Nah, ilyen helyzetben nem sok kedvem volt órákat a konyhában a tölteni, így francia lecsót ebédeltünk. Azt bírom ebben a receptben, hogy nem kell a zöldségeket meg a húst előfőzögetni, szimplán csak mindent fel kell vágni, bele kell szórni őket a tepsibe. Nagyjából húsz perc múlva ott lesz az ebéd a tányéron. Egészséges,  kevés mosogatnivalóval jár, és egyszerre kész lesz a hús plusz a köret. Ráadásul nem kell hozzá semmi extraság. Ajánlom ezt a receptet mindenkinek, aki nem akarja a fél napját a konyhában tölteni.

Francia lecsó fokhagymás csirkével (recept két főre)

• fél kiló csirkemell
• egy darab közepes padlizsán
• három darab közepes paradicsom
• egy darab közepes vöröshagyma
• négy gerezd fokhagyma
• egy kávéskanál kakukkfű
• egy kávéskanál rozmaring
• egy csipet bors
• ízlés szerint só
• hatvan gramm kókuszzsír

A sütőt előmelegítjük 180 fokra, légkeveréses fokozatba. Egy hőálló kerámiatálat kikenjük kókuszzsírral. Innentől kezdve gyors a zöldségpucolók, alkalmi konyhalánnyal rendelkezők előnyben. Megpucoljuk a padlizsánt, majd kis karikákra vágjuk. A tepsi aljába szépen beletesszük a szeleteket. Ezután egy réteg karikára, darabokra (attól függően hogyan sikerül) vágott paradicsom következik. A harmadik réteget a durvára vágott vöröshagyma alkotja. Ezután jön a besózott, apróra vágott csirkemell. A húsdarabok tetejére jön az összezúzott fokhagyma. Fontos, hogy minden kis szeletre jusson, mert ettől lesz kellően pikáns a csirke. A tetejére jön még egy réteg paradicsom, és egy réteg szeletelt padlizsán.

Nagyjából 50 gramm kókuszzsírt folyóssá melegítjük, majd hozzákeverjük a rozmaringot és a kakukkfüvet. Leöntjük vele az egész tetejét, majd betesszük a sütőbe. Körülbelül húsz-huszonöt perc alatt szépen megsül.

Lehet alulra tenni még cukkinit vagy sima tököt is. Mivel egyik sem volt otthon, ezért most nemes egyszerűséggel kihagytam őket. Ha nem akartok nagyon diétásat, akkor a csirke helyett lehet szalonnát tenni, esetleg mindkettőt, ha szeretnétek halmozni az élvezeteket. Ha vegánok vagytok, akkor a hús simán kihagyható, anélkül is remek zöldséges egytálétel. Minden falatja után úgy érzem magam, mintha leugrottam volna Provance-ba ebédelni.

Puding gyöngyből. Elsőre kicsit szürreálisnak, bonyolultnak tűnik, de a valóság ennél sokkal frappánsabb. Ez egy nagyjából húsz perces, kalóriaszegény, pepecselésmentes finomság, amely felmelegíti a testet és a lelket, még a legszürkébb „ötven árnyalatmentes” őszi napon is.

Talán pont az átlátszóvá váló tápiókagyöngy juttatta eszembe az igazinak tűnő homokos kávé sztoriját… Gyerekként a húgommal komplett nyári konyhánk volt a mama teraszának oldalában. A szépen megnyesett fagyalbokor ágaira raktuk a konyharuhának kinevezett törülközőfoszlányt, a csorba kidobásra ítélt, de „játszani még jó lesz” bögréket. A lépcsőt kineveztük munkapultnak, ahova műanyag tálakban vittük a „lisztet”. Pontosabban a homokot. A régi lyukas fazekakba gondosan beletettük a barna, ragadós homokos masszát. A tetejét falevelekkel és kavicsokkal díszítettük, majd betettük az alkalmi sütőnkbe, vagyis a kerítésen lévő postaládába. Izgatottan vártuk, hogy leteljen a kerek két perces sütési idő, és máris lehetett „enni”. Jobban mondva evést imitálni Gombival, a töltött kolbászra emlékeztető tacskóval.

Még nagyobb öröm volt, amikor a mama nekünk adta a régi, lyukas kotyogóst. Az alján maradt némi kávézacc, így neki álltunk a postaládában kávét főzni. Felöntöttük kúti vízzel, hogy lehessen inni. De valahogy mégsem tűnt valódinak. A löttynek inkább olyan színe volt, mint egy zavaros mocsárnak, ezért biztos, ami biztos alapon beleszórtunk egy kis homokot. Mindjárt más lett! Majdnem igazi! Nem is kellett annyit hozzáképzelni. Ki is töltöttük a tuningolt verziót a csészékbe, amikor a kerítés mellett felbukkant az akkor nyolcvan fele járó Roza néni barázdált arca. Sejtelmesen megkérdezte, mit csinálunk.

- Kávét főztünk  – vágta rá a húgom, majd egy hirtelen ötlettől kezdve megkínálta egy csésze homokos feketével.

Én csak ültem a lépcsőn, és bámultam a szinte sci-fibe illő jelenetet. A néni nemcsak úgy csinált, hogy megissza a kávét, hanem VALÓBAN le is húzta, illedelmesen megköszönte, majd ment híreket begyűjteni a szemközti utcai padról.

Almás-gyömbéres tápiókapuding (recept két főre)

• négy evőkanál tápiókagyöngy
• három deci víz
• két darab közepes alma
• egy kisebb banán
• egy kávéskanál gyömbér
• egy evőkanál nyírfacukor
• egy deci kókusztej (lehet sima is, ha nem vagytok paleósok, tejérzékenyek, vegánok)
• a sütéshez kókuszzsír

A tápiókagyöngyöt forró vízben fedő alatt el kezdem főzni. Közben lereszelem az almát, összenyomom a banánt, majd a kókuszzsíron kicsit megpirítom őket. Megszórom egy kicsit a gyömbérrel, majd nagyjából két perc után félreteszem az egészet. Nagyjából negyed óra elteltével a tápiókagyöngy átlátszóvá válik, ilyenkor hozzá lehet önteni a kókusztejet. Teszek bele egy kanál nyírfacukrot, majd beleforgatom az almás-banános-gyömbéres masszát. Innentől kezdve a puding öt perc alatt besűrűsödik.

A végeredményt kis desszertes tálakba öntöttem, de amúgy pohárban is nagyon mutatós. A tetejére érdemes valami roppanóst   (például diót vagy mandulapelyhet) szórni, mert klassz kontrasztot ad a krém állagával.  Szóval, ezek után ki ugrik le először a legközelebbi bioboltba egy adag tápiókagyöngyért?!