Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Borsófőzelék ahogy még soha sem kóstoltad

Ettél már "új" borsót? Ha igen, iszonyat nagy szerencséd van, mert eddig bárki, akivel beszéltem kesergett egy nagyot az idei termésen. Mindenki mást okolt: volt aki a hirtelen jött nyarat, mások a kevés esőt, a maradék meg a kártevőket, vagy cakumpakk mindent.

De hát a kertbiznisz már csak ilyen! Vagy bejön vagy nem! Még szerencse, hogy maradt tavalyról egy utolsó, dugi zacskó borsó a fagyasztó csücskében. Nah mi lett belőle? Bisztrófőzelék zabrántással, fehér borral és sok-sok sárgarépa chipsszel.

Borsófőzelék házi sárgarépa chipsszel

Hozzávalók: ( négy főre)

A főzelékhez:

  • egy kiló borsó
  • egy fej vöröshagyma
  • egy evőkanál zabliszt
  • kb. 7,5 deci húslevesalaplé
  • egy deci száraz fehérbor
  • két kisebb ág lestyán (kb. 6-7 levél)
  • egy kisebb ág tárkony (vagy egy evőkanálnyi)
  • egy evőkanál majoranna
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint zabpehely
  • három evőkanál olívaolaj

A feltéthez:

  • két répa
  • két evőkanál mogyoróolaj
  • ízlés szerint só

A zablisztet megfuttatjátok az olívaolajon. Nem kell sokat, épp hogy csak legyen egy kis színe, majd beleforgatjátok az apróra vágott hagymát. Mikor kezd szépen párolódni, akkor felöntitek az alaplé felével. Szépen elkeveritek, és beleteszitek a borsót. Hozzáöntitek az alaplé második részét. Ezután jöhet a lestyán és a majoranna, hogy legyen egy kis ereje a főzeléknek. Pici só, azt hadd rotyogjon vagy tíz percet.

Mikor éppen kezd a borsó puhulni, meglocsolhatjátok egy kis száraz fehérborral. Kifejezetten jót tesz neki! Aztán belerakjátok a tárkonyt! Megint vártok vagy öt percet, addig pont betehetitek a kismosást vagy összesöpörhettek vagy hasonlók!

Végül jöhet a vad turmixolás botmixerrel! Én csak olyan félig szoktam összeturmixolni, mert szeretem ha vannak benne egész szemek. Még egy utolsó kóstolás! Ízlés szerint egy kis só! Aztán amíg hűl, addig elkészül a répachips is!

A sárgarépachips egy iszonyat könnyen elkészíthető feltét. Csak le kell gyalulni a répát az uborkareszelőn. Nekem az reszelő, de fut gyalu és mandolin név alatt is. És forró mogyoróolajban serpenyőben közepes lángon olyan öt perc alatt ropogósra sütitek. A végén sózhatjátok, de szerintem anélkül is zseniális.

Tovább

Ezt edd a focimeccsek alatt!

A ropogós házi cukkinichipsben alig van kalória. Vigyázat, egy tepsi sosem elég!

-Anya, ez uborka?

- Nem kisfiam. Ez cukkini. Ez egy tök, ami úgy néz ki, mint egy uborka.

-Ehetek belőle?

-Nyersen?

-Hát nem úgy néz ki, mint egy uborka?

 A nagyfiam meg a kicsi nyersen estek neki a cukkinikarikáknak. Meg sem várták, hogy elkészüljek a cukkinichips-szel. Igaz, azt az esti meccshez a férjemnek szántam, aki az utóbbi időben rákapott a nassolásra. Egy kis chips, egy kis mogyoró, egy kis pisztácia, meg zárásképp két kocka csoki. Szerintetek megérte az estét? Nem. Pedig két tepsivel sütöttem. A tanulságot levontam: legközelebb néggyel fogok. Elvégre itt a cukkiniszezon!

Cukkinichips ( kb. két maréknyi mennyiség)

  • két közepes cukkini
  • két evőkanál olívaolaj
  • ízlés szerint só

A cukkiniket mossátok meg, majd utána egy papírtörlővel töröljétek szárazra. Ezután kapjátok elő az uborkareszelőt - tudjátok, úgy néz ki, mint az uborka – és reszeljétek le. Közben gyújtsátok be a sütőt 120 fokra, légkeveréses fokozatra. Egy sütőpapíros tepsibe tegyétek a cukkinikarikákat úgy, hogy ne fedjék egymást. Fújjátok le őket olívaolaj spray-vel! Ha nincsen ilyen kéznél, mint mondjuk nálam, akkor vegyétek elő a kenőtollat, és mint a kisiskolások kenjétek be vékonyan az összeset. Csak a végén sózzátok, nehogy levet eresszen. Eddig dolgoztatok kábé öt percet. Ezután egy laza mozdulattal dobjátok be a tepsit a sütőbe saccra ötven percre! Azért negyvennél érdemes kiválasztani egy tesztpéldányt, hogy kellően ropogós-e. Ha igen, vegyétek ki. Ha picit ráragadt a papírra, ne essetek kétségbe! Villával simán le lehet szedni. Végül ízlés szerint sózzátok meg meg tegyétek be a következő adagot! Önmagában is kiváló nasi, de fokhagymás (mandula)tejföllel még ütősebb.

Tovább

Katalán csirkecombok a sütőből

csirke vébékonyha gluténmentes tejmentes

Szögezzük le előre: nincsen két egyforma katalán csirke! Készítenek belőle citromosat, szilvásat, mazsolásat, és természetesen narancsosat is. Ahány ház annyiféle változat, de a receptekben mégis közös, hogy egyszerre édeskések, a citrusféléktől, a paradicsomtól és a bortól pedig kissé savanykásak, a fokhagymától pedig kellően csípősek. A mi katalán csirkénk lime-os-bazsalikomos ízvilágot képviseli. Rizzsel, édesburgonyával kiváló nyáresti vacsora különösen focivébé alatt.

Katalán csirkecomb ( három főre)

  • hat darab alsó comb
  • 500 gramm passzírozott paradicsom
  • két darab lime
  • egy fej vöröshagyma
  • öt gerezd fokhagyma
  • egy marék olívabogyó
  • egy deci száraz fehér bor
  • egy piros vagy zöld kápia paprika
  • egy evőkanál eritrit (lehet xilit, de sima cukor is)
  • egy csokor bazsalikom
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • néhány evőkanál olívaolaj

Elővesztek egy nagy vokot. Bár jó lesz a közepes is. A megmosott, sózott, borsozott csirkecombokat a feldarabolt lime-ok társaságában hármasával el kezditek sütni. Na nem kell túl sokáig. Csak hat-hat percet oldalanként. A lényeg, hogy képződjön rajta egy kis kéreg! Közben előmelegítitek a sütőt 180 fokra lehetőleg légkeveréses fokozatra. Ha megpirultak egy kicsit a csirkék, a lime-mal együtt tegyétek egy kis edénybe.

És a szaftjában süssétek üvegesre a felkockázott vöröshagymát, az apróra vágott fokhagymát. Öntsétek rá a paradicsomszószt, majd a bort. (Ebből meg is ihattok főzés közben egy pohárral, persze szigorúan akkor, ha már nem vezettek!)Végül tegyétek bele a karikázott paprikát, az olívabogyót. Szórjátok bele a tetszőleges édesítőszert. Jöhet egy kis só, bors, esetleg csípős paprika. A szószt rotyogtassátok kábé hat-hét percig.

Majd a csirkecombokat tegyétek egy közepes méretű tepsibe pakoljátok át. Öntsétek rá a szószt, aztán mehet a sütőbe jó ötven percre. Amikor készen van, fűszerezzétek meg egy kis bazsalikommal és már ehetitek is!

Tovább

Paprikás mexikói kukoricaleves

gluténmentes tejmentes leves vébékonyha

Nálunk is beköszöntött a nyári szünet. Úgy volt, hogy a nagyobbik még június végéig megy oviba, de a nyaraláson összeszedett valami vackot, amelynek újabb egy hét itthonlét lett a vége. Mivel kivételesen antibiotikumot is kapott, mellé még az étvágya elment. Szó szerint minden egyes falatért meg kellett küzdeni vele. Jó, nem azt mondom, negyven fokos lázzal zabáljon az ember, de azért két szelet csirkemell sonka, paprikával meg egy fél kiflivel elég messze van a degeszre zabálástól. Mit lehet ilyenkor csinálni? Grátiszban még a torka is fájt, így a savas dolgokat pölö paradicsom és társai is kerülni kellett. A rántott húshoz meg nekem nem fűlt a fogam.

Épp a fagyasztó fölött lamentáltam az ebéden, mikor a kezemben akadt egy zacskó mirelit kukorica. Isteni szikraként eszembe jutott Mexikó. Nem mintha jártam volna már ott! Csak a beteg gyerekek meg a fociimádó férjem mellett kollektíve meccseket néztünk. Köztük a német-mexikóit is! Nem mintha egy percet is fel tudnék belőle eleveníteni, de legalább arra jó volt, hogy összedobtam egy „autentikus mentes” kukorica krémlevest ( A négy éves kérésére szigorúan krém nélkül.) Ez egy „szűz” változat, mert jalapeno helyett csak kápia paprikát használtam. Minimál munka, mindenestül húsz perc és csak két tizedfokkal emelte meg a huszonöt fokos lakás hőmérsékletét.

Paprikás kukoricakrémleves (hozzávalók négy személyre)

  • egy kiló kukorica (mirelit)
  • egy evőkanál római kömény
  • egy piros kápia paprika
  • egy evőkanál zabliszt
  • két deci zabtejszín vagy zabtej ( lehet sima is)
  • fél liter húslevesalaplé
  • egy fej vöröshagyma
  • négy gerezd fokhagyma
  • két evőkanál kókuszzsír
  • ízlés szerint só

A kókuszzsíron gyorsan megfuttatjuk a zablisztet addig amíg egy picit nem lesz sötétebb. Ezután rádobjuk egy elegántos mozdulattal az összevágott vöröshagymát és a római köményt. Hagyjuk pár percet pirulni, aztán felöntjük a húsleves alaplével. Beletesszük a kukoricát, meg a karikára vágott paprikát és az összezúzott fokhagymát. Pár percet fedő alatt főzzük. Addig elolvassuk a napi sajtót, autózunk a gyerekkel vagy iszunk egy kávét. Végül behabarjuk (értsd: beleöntjük és csomómentesre keverjük) a zabtejszínnel. Ízlés szerint megsózzuk, és melegen tálaljuk.

Tovább

Narancsos-gyömbéres karottakrémleves

leves vegán répa

A legvadabb nyári kánikulát idéző május után úgy döntöttem, elrakom a srácok gumicsizmáit a szekrénybe. Ne foglalja már a helyet az amúgy is kicsi előszobában! Erre mi történik?! Azóta folyamat esik. Murphy. Úgyhogy kénytelen voltam újból elővenni őket. Becsszó, egész augusztusig előhagyom a gumicsizmákat, de még az esernyőket és az esőkabátokat is, csak ne essen ennyi eső! Addig is főztem egy szívmelengető levest, hátha előcsalogatja a napot... Ha nem, akkor marad a süss fel nap vagy veszek egy repjegyet Spanyolországba.

Narancsos gyömbéres karotta krémleves (hozzávalók négy főre)

  • egy szál póréhagyma
  • egy kiló sárgarépa
  • egy narancs leve
  • egy pici gyömbér szár
  • két deci zabtejszín (sima tejszín is jó, ha nem vagytok tejérzékenyek)
  • ízlés szerint só
  • ízlés szerint bors
  • egy evőkanál kókuszzsír

A kókuszzsíron lepirítjuk a póréhagymát. És felöntjük érzésre olyan két deci vízzel. Ezután beledobjuk a megtisztított, felkarikázott sárgarépát és még annyi vizet csurgatunk hozzá, amennyi az egészet éppen ellepi. Nagyjából hagyjuk tíz percet főni, majd beletesszük a zabtejszínt no meg belereszeljük a gyömbért, hogy egy kis csípősséget adjon a levesnek. Megküldjük egy kis sóval, borssal. Ki mennyire szereti. Aztán kiszemelünk egy tesztalany répát. Kihalásszuk egy villával, kis kanállal, férj svájci bicsikájával. Ha már puha, akkor lecsukjuk a gázt. Éééés előkapjuk a turmixot vagy a botmixert, attól függően mi van a kezünk ügyében. És leturmixoljuk. Mindenféle liszt nélkül egy kellemesen krémes állagot kapunk, amibe belefacsarjuk a narancs levét, hogy ne legyen a kaja savhiányos. Néhány szál metélőhagymával, egy marék zabpehellyel és citrom karikával tálaljuk.

A végeredmény kicsit savanykás, kicsit édes, és csak egy leheletnyit csípős. Pont annyira, hogy felmelegítsen egy szürke nyári napon.

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com