Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Gyors esti nasik fáradt anyáknak

Néha azt érzem, a fejem legszívesebben koppanna egyet a billentyűzeten, mert napok óta csak négy-öt órát, kisebb-nagyobb etapokban alszok éjjel. Közben félfüllel arra koncentrálok, hogy a beteg gyerek nyöszörög-e, fordul-e vagy éppen ritmusosan veszi-e a levegőt. Ilyenkor még a legkisebb nesznél is óvatosan bekukkantok a szobába. Még akkor is, ha csak a szomszéd kutya ugat. Lábujjhegyen járok, pedig megfogadtam, ha megszületik a gyerek, akkor sosem lesz teljes csend. Most mégis az van. Vagyis majdnem, mert csak billenytűk kattognak, pláne, ha az apja még dolgozik. Ilyenkor a nyárra elképzelt, szép tónusos, formás bikinialak messzinek tűnik. Főleg, ha még halomban áll a mosatlan a mosogatóban, a ropidarabkák ropognak a zoknim alatt, és a, gyógyszeres és vitaminos dobozok, üvegcsék káoszban sorakoznak a konyhapulton. Ilyenkor nincsen erőm a szokásos esti tornámhoz. Kifogást keresek. Nem aludtam, de tulajdonképpen még azt a pár banánt leszámítva enni sem volt időm, mert egy érzékeny, extra nyűgös és bébikoalaként a nyakamban csüngő gyereket ápolok. Lehetnék keményebb, meg következetesebb, meg szigorúbb, de nem tudok. Most legalábbis nem. 

Ilyenkor nem egyszer este tíz fele jut eszembe, hogy be kéne kapnom valamit. Valami finomat, valami édeset, valami lélekemelőt. Most összeszedtem néhány egészséges nassolnivalót, amelyek gyorsan, pofonegyszerűen elkészíthetőek még a legzúzosabb nap után is. És tuti nem lesz tőlük veszélyben a nyári bikinialak.

 

menü desszert paleo vegán gluténmentes tejmentes
Paleo, vegán, gluténmentes, tejmentes.

Áfonyás chiapuding (recept két főre)

  • 4 dl kókusztej vagy mandulatej
  • 2 db érettebb banán
  • 6 evőkanál chiamag
  • 200 gramm áfonya
  • díszítéshez mandula

A kókusz-/mandulatejbe rakd be a chiamagokat, és egy kézi habverővel keverd három percig. Hagyd állni kb. fél órát, majd rakd hozzá a villával jól összenyomkodott banánt és keverd át az egészet.

Vegyél elő két poharat vagy tálkát. Tegyél mindkettőbe pár szem áfonyát, majd öntsd rá a masszát, és rakd be őket a hűtőbe 1-2 órára. A "hűsítő pihenő" alatt a chiamag magába szívja a körülötte lévő folyadékot, és az egésznek kellemes, kocsonyás állaga lesz. Plusz jó pont, hogy a hagyományos pudinggal ellentétben., a teteje nem lesz "bőrös".

Ha kész vagy mindennel, akkor szórj a tetejére pár szelet mandulát, áfonyát, és már eheted is. A végeredmény nemcsak finom és egészséges, de valódi vizuális gyönyört nyújt a szemnek.

 

menü desszert paleo vegán gluténmentes tejmentes
Ez csak paleo, gluténmentes és tejmentes. És bűnronda és nagyon finom.

 

Banánpalacsinta vagy paleocsinta (recept két főre)

  • 2 db érettebb banán (minél barnább annál jobb)
  • 4 tojás
  • egy vaníliarúd kikapart magja
  • a sütéshez kókuszzsír

Keverjétek habosra a tojásokat, majd adjátok hozzá a villával összenyomkodott banánokat és a kikapart vaníliamagokat. Ha ezzel készen vagytok, már süthetitek is. Én olyan két-három evőkanálnyi masszából sütök egy szeletet. Kb. fél perc az egyik oldal, fél perc a másik közepes lángon.

Ezután nincsen más hátra - ha még nem  unjátok a kókuszt - öntsétek le egy kis kókusztejjel, tegyetek rá kedvetek szerint gyümölcsöt.

menü desszert paleo vegán gluténmentes tejmentes
Paleo, vegán plusz a gyömbér remek megfázás ellen!

Almás-gyömbéres tápiókapuding (recept két főre)

  • négy evőkanál tápiókagyöngy
  • három deci víz
  • két darab közepes alma
  • egy kisebb banán
  • egy kávéskanál gyömbér
  • egy evőkanál nyírfacukor
  • egy deci kókusztej 
  • a sütéshez kókuszzsír

A tápiókagyöngyöt forró vízben fedő alatt el kezdem főzni. Közben lereszelem az almát, összenyomom a banánt, majd a kókuszzsíron kicsit megpirítom őket. Megszórom egy kicsit a gyömbérrel, majd nagyjából két perc után félreteszem az egészet. Nagyjából negyed óra elteltével a tápiókagyöngy átlátszóvá válik, ilyenkor hozzá lehet önteni a kókusztejet. Teszek bele egy kanál nyírfacukrot, majd beleforgatom az almás-banános-gyömbéres masszát. Innentől kezdve a puding öt perc alatt besűrűsödik.

A végeredményt kis desszertes tálakba öntöttem, de amúgy pohárban is nagyon mutatós. A tetejére érdemes valami roppanóst   (például diót vagy mandulapelyhet) szórni, mert klassz kontrasztot ad a krém állagával.

Tovább

Ezt edd, ha nyárra modellalakot szeretnél!

-A baba sír – zsarolt meg egyik reggel a kisfiam, amikor megpillantotta a kezemben a köhögéscsillapító szirupot. A baba nem sír – válaszoltam higgadtan és határozottan. A baba sír- hajtogatta tovább, majd a kezével megtámasztotta a fejét és egy percre elmerült a Barkácsbogarak (közismert nevén Bogyó és Babóca) valamelyik sokadszorra látott epizódjában. Közben kimértem az adagot: három kávéskanálnyi abban a kis műanyagfajtában, majd elkezdtem pumaként kezemben a „gyógyszerrel” megközelíteni a laptop monitorját figyelő gyereket.

A lábam alatt ropogott még a reggeli morzsa, meg a néhány karika kolbász, amit a „baba” jótékonyságból kiszórt a tavasz közeledtével előbukkanó házi hangyáknak. De ez sem számított! A cél, jelenesetben a szirup gyerekbe való juttatása, elsőbbséget élvezett. Magamban naivan bíztam benne, hogy talán majd a mesében történik valami váratlan, például a pudingfőzés vagy a bogárház építése, korcsolyakészítés helyett inkább közösen elénekelnek valami vidám dalt. Közben a fiam szája tátva marad, és én meg egy határozott, ámde precíz mozdulattal belecsurgatom a szájába a szirupot. De tudtam, hogy hiába, mert ez nem az a mese.

A fiam persze észrevette, hogy egy pillanatra elkalandoztam, és az ujjaim között csalinkázó kanalat, kilökte a kezemből. Dühbe gurultam, ami nem volt nehéz, főleg hogy már napok óta nem aludtunk a köhögés miatt. A férjem látta, hogy az idegeim vékony cérnán ringatóznak a nagy semmi felett, ezért szuperhősként lefogta a gyerek karját, meg a fejét, és így én meg beadtam neki az orvosságot.

Utána viszont muszáj volt egyet főznöm, csak úgy levezetésképp terápiás jelleggel, pláne, hogy nem volt másnapra kajánk. Ebből lett a szupergyors, mindenmentes gombás-zelleres rizottó, ami szupermód laktat. Szóval, ha a célotok az, hogy egy csöppnyi bikiniben akartok a Balaton partján napozni, akkor feltétlen próbáljátok ki: mert gyorsan elkészíthető, könnyen munkába szállítható, kalóriaszegény, mindenmentes, vegán kaja, amitől egész délután lehet pörögni.

vegán gluténmentes tejmentes paleo hajdina
Harminc perces vegán és paleo fogás.

Gombás-zelleres hajdinarizottó (két főre)

kb. 200 gramm hajdina

200 gramm gomba (én most barna csiperkét használtam)

egy szálzeller

egy fej lilahagyma

két deci kókusztejszín

egy kávéskanál szerencsendió

öt-hat darab babérlevél

fél lime vagy citrom leve

egy késhegynyi só

ízlés szerint bors

a sütéshez kókuszzsír

A kókuszzsíron egy kicsit megfuttatjuk az apróra vágott hagymát, majd rádobjuk a felszeletelt gombát, szárzeller szeletkéket. A hajdinát is beleszórjuk, egy kicsit a zöldségekkel együtt pirítjuk. Felöntjük a kókusztejszínnel (vagy a sűrűbb konzerves kókusztejjel), rátesszük a tetejére a babérleveleket (nagymamámként csak az íze végett) és hagyjuk az egészet nagyjából tíz percig rotyogni. Ezután sózzuk, borsozzuk, megfűszerezzük egy kis szerecsendióval. Ráfacsarjuk a citromot, lime-ot (attól függően, mi van otthon). Akkor lesz kész, amikor a hajdina megpuhul, magyarán a színe kezd áttetszővé válni. Próbáljátok ki, tényleg isteni! Csak harminc perc!

Tovább

Kacsamasala , az indiai fúziós expressz

A férjemmel még a gyerek előtti időkben szerettünk bulizni. Nem számított, hogy másnap suli vagy munka, ha volt valami klassz koncert, rég nem látott barátos találkozó, mi szó szerint két kanállal élveztük az életet. Talán egy hét volt vissza a szülés kiírt időpontjáig, de én még simán elkísértem a férjem ezekre a baráti, világmegváltós, nyári teraszon ülős beszélgetésekre. Persze én csak a legerősebb italt, a bubis vizet ittam, de akkor is jó volt kikapcsolódni és nem azon rágódni nullahuszonnégyben, hogy mikor óhajt már megszületni ez a gyerek.

Egy ilyen baráti este alkalmával elkezdtem jóslófájásszerűségeket produkálni. Eleinte még csak gyengébben, később pedig egyre erősebben és némi rendszert mutatni. Gondoltam, jobban bírom, ha felállok az asztaltól és a szemközti falnak támaszkodom. Már  majdnem odaért a kezem a vakolathoz, mire valamelyik srác eltorzult hangon felkiálltott, hogy NEE! Értetlenkedve visszakérdeztem, mégis mi baj lenne, ha mindenórás kismamaként egy fal, nagy segítségemre lenne, hogy magam elé képzeljem a tengert, és annak mentális fájáskönnyítő mivoltát. Mire felhívták a figyelmem a fal alsó részének foltosságára és az előttem lévő asztfalton száradó tócsaformára. Egy pillanat alatt felvilágosodtam. Aztán szerencsére a fájások alább hagytak, és élveztük a kötetlen estét.

Nah, amióta megszületett a fiúnk, azóta azért nem vagyunk akkora bulibárók. Most például kisgyerekes főzőtanfolyamra járunk. Vagyis: miután a fiunk elaludt bekapcsoljuk valamelyik főzős csatornát, és nagyjából fél órán belül a kanapén elterülve belealszunk az olasz, az amerikai vagy éppenséggel a távol-keleti konyha finomságaiba. A múltkor ennek örömére a férjem másnap összehozott egy expressz (ami fél óra elkészül) masalás tortillát. A masala egy speciális indiai fűszerkeverék, amiben van például koriander és gyömbér, no meg kardamom. Nah, ez most nálunk nem volt épp a spájzban, ezért olyan masalás jellegű ez a töltelék. Egy kis szójaszószos sűrű kókusztejjel pedig zseniális ebédre, vacsorára.

kacsa gluténmentes paleo tejmentes
Szaftos, omlós, és mellesleg paleo.

Kacsamasala (két főre)

fél kiló kacsamell

egy fej vöröshagyma

200 gramm csicseriborsó

fél deci szójaszósz

két deci kókusztej (sűrűbb)

egy öt-hat centi gyömbér

egy teáskanál koriander

egy késhegynyi bors

egy késhegynyi chili ( ha szeretitek a csípőset)

a sütéshez kókuszzsír

Egy vokban kókuszzsíron üvegesre pároljuk, majd rádobjuk a zsíros rész nélküli, vékonyra szeletelt kacsamellet. A keleti hatás kedvéért meglocsoljuk szójaszósszal és felöntjük kókusztejjel. Egy kicsit rotyogtatjuk, majd beledobjuk az előfőzött csicseriborsót. (Ilyen változatban is lehet kapni), majd fűszerezzük egy kis reszelt gyömbérrel, korianderrel és az íze végett egy kis borssal. Ha a gyerek nem kap belőle, akkor dobjatok bele még egy kis chilit is. Akkor lesz készen, ha a kacsa puha. Ez nagyjából 10-15 perc. Ezután előmelegített tortillába tekerjük, de remek kuszkusszal, barna rizzsel, de quinoával is. Épp mi van otthon. Egy kanál szójaszószt és újhagymát még a pompa kedvéért összekeverünk némi sűrű kókusztejjel vagy kókusztejszínnel és máris indulhat a kellemesen szaftos, fúziós lakoma.

Kérlek, lájkoljátok a Facebook-oldalunkat, hogy szép legyen a blog, mai 15-i fél éves miniszülinapja!

Tovább

Zakuszka: a reggeli királyság folytatódik

Szombaton szoktunk a termelői piacra járni. Jó, mondjuk télen, nincsen akkora kínálat, mint agy szupermarketben, de friss salátát, csírát vagy almát mindig ki lehet kapni. Míg a férjem és a fiam sorban áll a házi káposztás rétesért, én addig egy fokkal nyugodtabban feltérképezem a kínálatot. A múltkor megakadt a szemem egy kis csatos üveges zakuszkán. Nem akartam eredetileg ilyesmit venni, de nagyjából fél másodperc alatt meggyőztem magam, hogy amúgy is durva hét lesz, bőven elég lesz ebédet főzni, és zöldségkrémet készíteni már egyikünknek sem lesz ideje. Csak kis üveggel vettem, mert új dologból csak keveset vásárolok, hogyha netalántán nem jönne be, akkor könnyebben megtalálom a lelki békémet. És nem sajnálkozok azon, hogy mennyi pénzt dobtam ki az ablakon.

A zakuszkás üveg szélét egyik este egyedül tunkoltam ki. A férjemnek, én galád, semmit sem hagytam. Pedig tudtam, hogy szereti. Tegyük hozzá, hogy aznap sokáig dolgozott Pesten, így esélye sem volt velem zakuszkázni. Erőt vettem hát magamon, és feltúrtam a spájzot. Az egyik polcon találtam egy vén (magyarán rendkívül érett) padlizsánt, meg két kápiapaprikát, és nekiálltam a gyártásnak. Mivel már vészesen közeledett az esti rutin ideje, ezért a biztonság kedvéért bekapcsoltam a fiamnak egy pacis mesét, hátha leköti magát arra a kis időre, amíg összedobom a zöldségkrémet. Hát, nem jött be az ötlet. A sütőben ráncolódó padlizsán és a meleg hatására furcsán izgő-mozgó paprikák sokkal izgalmasabbak voltak a számára, mint a nyerítő, prérin szaladgáló musztángok. Így végülis együtt, sérülések nélkül fejeztük be a zakuszkát, bár azért leizzadtam, hogy a fiam a nagy fáradság előtti felpörgésében ne akarja megfogja a forró tepsit!  A férjem meg másnap reggel boldog volt, mert ismét valami finomságot kenhetett a kenyérre.

zöldségkrém paleo vegán tejmentes gluténmentes
A zakuszka vegán, paleo, gluténmentes, tejmentes.

Zakuszka (nagyjából két decis tál lesz tele)

egy nagyobb padlizsán

két darab kápia vagy kaliforniai paprika

egy fej lilahagyma

négy gerezd fokhagyma

fél deci olívaolaj

egy kávéskanál só

egy késhegynyi koriander

egy késhegynyi szegfűbors ( lehet sima feketebors is)

a sütéshez kókuszzsír

A padlizsánt egy villával sok helyen megszurkálom és beleteszem egy tepsibe. A paprikákkal csak megmosom és egészben padlizsán mellé teszem őket. A sütőben 180 fokon fél óra alatt megsütöm őket. A padlizsán, akkor jó ha ráncos, a paprika pedig akkor tökéletes, ha szépen pirul a teteje és a meleg hatására furcsán mozog. Ha megsültek, akkor mindegyiknek leszedem a héját. A paprikákból ezen kívül kiszedem a magházukat. Felkockázom őket. Az apróra vágott hagymát a zúzott fokhagymával, az összetört borssal és korianderrel együtt megfuttatom a kókuszzsíron, majd rádobom a rákockázott padlizsánt és a paprikadarabokat. Pár percig pirítom, majd mindenestül a turmixba teszem a cuccot. Beleöntöm az olívaolajat, megsózom és összeturmixolom. Ha úgy érzitek, hogy nehezen lehet kenni, akkor csurgassatok hozzá, nagyjából négy centnyi vizet. Ezután már csak meg kell várni, hogy kihűljön! Az a legjobb, ha a guacamoléhoz hasonlóan, előző este elkészítitek, így már csak reggel kenni kell. Az eredetileg örmény zakuszka csodás pirítóson némi nyers lilahagymával bazsalikommal vagy oregánóval, de kiváló mártogatós és remek kísérő például húsokhoz, halakhoz is. 

Epilógus

Nyugodtan egyetek nyers lilahagymát vagy vöröshagymát reggelire! Saját tapasztalatból mondom, hogy nem lesz hagymaszagú a leheletetek, ha néhány karika kígyóuborkát vagy pár szem szőlőt bekaptok utána.

Epilógus 2.0:

Kérlek, lájkoljátok a Facebook-oldalunkat, hogy a február 15-ig, a blog féléves miniszülinapjig elérjük a négyszáz lájkot! 

Tovább

Guacamole: az ötcsillagos jolly joker

Nem olyan egyszerű változatosan tejmentesen reggelizni! Pláne az én férjemnek, aki sokszor kívánósabb, mint egy nyolc hónapos várandós kismama. Még mindig megremeg a lába, ha lát a boltban egy zacskó parmezánt. De ha nem akar estére olyan kerek hasat, mintha görögdinnyét bújtatna a pólója alatt, akkor erőt kell vennie magán. Sajnos, nála a laktózmentes termékek sem jöhetnek szóba, mert nem a tejcukorra, hanem a kazeinre, vagyis a tejfehérjére érzékeny. Mindenemellett számára az evés, nem csupán egy fizikai aktus, hanem tömény orgazmus, amelynek a közzépontjában a lágy-ropogós vagy savanyú-édes-csípős-sós-keserű harmonikus kontrasztja áll. (Nem mintha én másabb lennék.) Szóval, egy ilyen típusú ember számára húsbavágó érzés, ha nem kóstolhat meg semmilyen vajjal, tejszínnel, vagy sajttal készült fogást. De a legnagyobb kihívás még mindig a változatos, érdekes és mennyei reggeli, mert nagyon könnyű leragadni a zsíros kenyér-lekváros kenyér- üres kenyér némi zöldséggel és hússal szentháromságnál.

A férjemnél múlt héten jött el ez a pont, hogy szeretne változtatni a reggeli menün. Nekem, amióta visszamentem dolgozni, ilyen extrákra már nincsen időm. Örülök, ha még kávé előtt fel tudom öltöztetni a gyereket, meg kipakolom az asztalra amolyan „családi svédasztalként” a fél hűtőt. A férjem ezért előző este összerittyentett tíz perc alatt egy guacamolét, ugyanis a hajnali rutinba ilyen extrák, mint zöldségkrém készítése frissen, már nem fér bele. A guacamole egy hangyányit pikáns avokádókrém. Eredetileg ez egy mexikói mártogatós tortillához, de reggel egy kellemesen átsült , ropogós pirítóson némi sárgarépával olyan finom, mintha egy ötcsillagos luxushotelbe ugrottunk volna be reggelizni. Ezen kívül némi paradicsommal pazar tízórai hétfőre a gyereknek, remek mártogatós az esti tévézéshez, és ha még mindig nem unnánk, akkor kiváló öntet például a semmi extra tepsiben sült csirke-csicsóka pároshoz.

zöldségkrém vegán gluténmentes tejmentes paleo
Paleo, vegán, gluténmentes, tejmentes és kalóriaszegény. Jah, és a legfontosabb, hogy isteni finom és iszonyat könnyen elkészíthető.

Guacamole (kb. négy decis tál lesz vele tele)

  • négy darab érett avokádó
  • fél deci olívaolaj
  • egy darab közepes lilahagyma
  • fél lime leve
  • egy kávéskanál koriander
  • egy kávéskanál só
  • egy csipet bors

Ez egy raw vegán zöldségkrém, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem főzzük-sütünk semmit, így az értékes vitaminok mind benne maradnak az ételben. Az elkészítés borzalmasan egyszerű, csak egy turmix, aprító vagy botmixer kell hozzá. Az avokádót, vagy másnéven vajkörtét megpucoljuk és apróra vágjuk, majd beletesszük a turmixba. Rácsurgatjuk az olívát. Beletesszük az összevágott hagymát. Belefacsarjuk a lime-ot, és fűszerezzük az összetört korianderrel, a sóval és a borssal. Aki szereti a csípőset felturbózhatja még egy fél kávéskanálnyi cayenne borssal vagy chili paprikával is. Aztán az egészet krémesre turmixoljuk, és már gyárthatjuk is a szendvicseket az ötcsillagos vacsorához, reggelihez. De mondjuk egy kis répával, még ha bizarrnak is tűnik, remek nasi az esti filmhez!

Tovább
0 db

Slow Kitchen

blogavatar

Tündi vagyok. Egy hús-vér, elfoglalt anyuka, aki nem veti meg a finom falatokat. A blogon olyan egészséges ételeket készítek, amelyek gyorsak, finomak és túllépnek a hagyományos fitnesz salátán.

Lájkolj bennünket!

Kövess bennünket az Instán!

Kredit

Icons made by Freepik from www.flaticon.com